30 Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. 31 Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön (az felette van mindenkinek:) 32 és arról tesz bizonyságot, amit látott, és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el. 33 Aki befogadta bizonyságtételét, az pecsétet tett arra, hogy Isten igaz. 34 Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, mert annak ő nem mértékkel mérve adja a Lelket. 35 Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. 36 Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta. " KNB SZIT STL BD RUF KG Előző fejezet Következő fejezet
Hittel hozzuk meg apró és jelentős döntéseinket, hogy általuk a Krisztustól tanult szeretet cselekedeteit gyakoroljuk a Lélek erejében. Istengyermeki méltóságunkat újra felfedezve, abban megerősödve, hittel vállaljuk keresztjeinket, mert ez a beteljesülést jelenti számunkra, ahogyan azt Krisztusnál látjuk. Mit kezdjünk a bűneinkkel? Jézus szeretetéből fakadó, az ő példáját életünk középpontjába állító és hitből meghozott döntéseinkkel küzdhetünk ellenük. Megértve és elfogadva, hogy alapvetően nem törtvényről, parancsról vagy erkölcsről, hanem szeretetről és az abból fakadó cselekedetekről van szó. Ezért merünk a világosságra menni. Isten végtelen irgalma legyőzi a bűneinket, újra és újra meggyógyít sebzettségünkből, és arra buzdít, hogy napról napra merjük bátran és boldogan vállalni a keresztig való, mindent betöltő szeretet cselekedeteit. Udvardy György püspök
Benczúr Gyula: Napkeleti bölcsek – 1911 Magyar Testvéreim! A karácsony egy csodálatos, szívet melengető ünnep. Ilyenkor egész esztendei földi rohanásunk után megállít Isten és összegyűjt egy varázslatos estére, hogy felfelé nézzünk, az Ő szíve felé hajoljon lelkünk. Azt akarja, hogy csillaglátó emberek legyünk. Különös sugárzás árad a mennyből, mely elindítja az embereket, hogy örömöt szerezzünk szeretteiknek, ajándékokkal kedveskedjünk, megbékéljen lelkünk sok földi harc után. Ünnepre haza kell menni, távoli nyugati országokból autók indulnak ott élő és dolgozó vendég munkásokkal, mert otthon kell karácsonyozni. Zámbó Jimmy: Harang szól a kis faludban szent karácsony éjjel – Emlékezzünk e dalban a régi falvainkra, köztük Hajdúdorogra, hol e mű ihletett! Sokszor nem ért haza Érmindszentre ünnepelni Ady Endre. Ilyenkor finom hazai ételt küldött neki az "Édes" Párizsba, vagy fenyőfát Török mama Csucsáról Pestre. Karácsonyi örömünket Jézus csillagsugarú szeretetének öröme ragyogja be a gyertyák fényében, a szemek csillogásában, a harang zúgásában.
" Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen… | Natural landmarks, Landmarks, Secret
Nagy megtiszteltetés érte honlapunk Olvasóközösségét, hogy Pajna Zoltán a Közgyűlés Elnöke felemelő és bátorító gondolataival szól hozzánk, erőt ad és reményt mutat. Szívből köszönjük Igen Tisztelt Elnök Úrnak e köszöntő sorait, megyénkért végzett áldozatos és lelkiismeretes munkáját a Közgyűlésben, a Hivatalban, a Településeken. Isten áldása kísérje Életét, Szeretteit, Szolgálatait a jövőben is! Olvassuk el a köszöntő levelet! Kedves Olvasó! Nehéz időszak áll mögöttünk. Az ünnep fénye sem olyan csillogó, hiszen a szeretteinkkel együtt töltött idő tenné igazán meghitté a karácsonyt. Ebben az évben azonban máshogy kényszerülünk kifejezni szeretetünket: óvnunk kell családunkat, barátainkat. A 2020-as esztendő számos nem várt megpróbáltatást hozott. A koronavírus-járvány mindenki számára megnehezítette a mindennapokat, az élet minden területén küzdelmet kívánt, egyben megerősített bennünket abban, milyen törékenyek vagyunk. Az emberi összefogás, a fegyelmezettség, és a jobb jövőbe vetett megrendíthetetlen hitünk az, ami átsegíthet minket ezen a rendkívül nehéz időszakon.
Az új élet olyan, mint a születés. Az isteni Lélek által megragadott élet egészen és teljesen átalakul, éppen olyan gyökeresen, radikálisan és teljesen, akkora újdonsággal, mint amikor új élet születik a világra. Nagy dráma a születés, és tegyük hozzá: ez a legszebb dráma. dr. Bogárdi Szabó István 2021. január 1. Lectio: János evangéliuma 3. rész 11-22. versei Textus: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. " (János evangéliuma 3. rész 16. verse) Kedves Testvérek! Gyönyörű, csodálatos igazsággal kezdhetjük ezt az új esztendőt! Jézus és Nikodémus beszélgetésében hangzik el Üdvözítőnk szájából: Isten úgy szerette a világot, hogy őt, Krisztust adta érettünk, hogy ha hiszünk őbenne, ne vesszünk el, hanem örök életünk legyen. Jézus és Nikodémus életről beszélgetnek, mégpedig először általában az életről, aztán az új életről, de végül kiderül, hogy az örök életről. Jézus úgy vezeti ezt a beszélgetést, hogy erről a döntő kérdésről legyen szó.
Mert nem helyről, időről, körülményekről beszél az evangéliumi történet, hanem rólunk és Istenről, még pontosabban, Istenről és rólunk. Isten szeretetének nagy drámáját tárja elénk, és meghív bennünket, hogy ezt az igét hallva, Jézus csodálatos történetét felidézve, az isteni szeretet ajándékát látva most feleljünk hitünkkel. Vessük bizodalmunkat Jézusba, akiről hallottuk, hogy Lelke hatalmával új életre tud szülni, Lelke erejével meg tud gyógyítani, és Lelke világosságával sötétségből világosságra hív bennünket. Milyen csodálatos tudni ezt új év első napján is. És még ennél is csodálatosabb szív szerint úgy dönteni, hogy nekem kell ez az új élet, nekem szükségem van erre a gyógyulásra, én nem élhetek világosság nélkül! Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Higgy őbenne! Életed, új életed, örök életed lesz általa. Ámen. Mennyei Atyánk a Jézus Krisztus által, ez esztendő kezdetén hűségedre bízzuk magunkat, vonj minket oltalmazó szárnyaid alá, vezess áldó kegyelmeddel, újíts meg mennyei erőiddel, ragyogtasd rajtunk Krisztus világosságát.
Szeretem magam elé képzelni a csendes, egyszerű betlehemi barlangot, benne a Szent Családot a kis Jézussal. Milyen döbbenetes egyszerűség! A Világmindenség Ura üres kézzel jön a világra! Nem hoz semmit, mert Ő maga az áldás, az ajándék. "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte" (Jn 3, 16). Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.
Ez a gondolat egy tökéletesen elferdített dolog. Jézus keresztjénél nem erről van szó, nem arról, hogy a mi Istenünk ilyen véreskezű lenne. Nem véletlenül sem. A keresztáldozatban arról van szó, hogy Isten Fia önként, saját elhatározásából belehal a szeretetbe. Nem ismeretlen számunkra a szeretetnek ez a magasfoka az emberek között, mert gondoljunk a szerelmesekre, vagy a házastársakra, vagy a gyermekéért aggódó anyára amikor art halljuk, hogy "belehalnék, ha történne valami bajod, belehalnék, ha elveszítenélek". Ez történt a kereszten: Jézus bele is halt ebbe az aggódásba, ebbe a mindent féltő szeretetbe. Mert "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen. " Szeretet - ez a szó manapság igencsak sokat cseng a fülünkbe, úton-útfélen. De a legnagyobb baj nem is az, hogy a szót rosszul értelmezik, hanem az, hogy meg sem tudják már élni az igazi önzetlen szeretetet. Mai teljesítményekre törekvő korszellemünk megfertőzte a szeretet igazi értelmét is.