Szabi A zeneszerző mesélt a kezdetekről, milyen volt Szilvivel dolgozni 16 évvel ezelőtt, és mennyit változott mostanra. Bár már egy érett nővel alkotnak közösen, az énekesnő mégis megfogadja a tanácsokat, nem szállt el. Szabi tudta, hogy Szilvi szakítása egyenlő a NOX végével. Emberileg megértette, de szakmailag nehezen fogadta el, hiszen több lemezre való terve volt még az együttessel. A noxos hangzás más munkáiban is visszaköszön. A zeneszerző úgy gondolja, Szilvi a 2012-es visszatéréskor még nem igazán tudta, mit szeretne: úgy gondolja, ha külföldön kapott volna ajánlatot, nem igazán érezte volna jól magát. Az énekesnő 2013-ban adott ki szólóalbumot, a Revolution-t. A lemezre saját maga írt dalszövegeket, kipróbálta magát más stílusban is. Amikor nekiálltak az új album munkálatainak, szóbakerült, hogy ugyanezt a vonalat viszik tovább, ám elvetették az ötletet. Az Ébredő című lemez elkészítésének indulása kissé nehézkes volt. Szabi elmondta, hogy figyelte a trendeket, de az gyorsan változik, így kísérleteztek.
– Fele-fele arányban fizetjük a devizahitelt, én pedig egy bőrönddel jöttem el otthonról. Az a ház egyszer a gyerekeimé lesz, őket nem akartam onnan kiszakítani csak azért, hogy kifizessük a tartozásainkat. Most alig várom, hogy egy hetet együtt töltsünk a gyerekekkel, ez lesz az első olyan nyári szünet, amikor egész idő alatt az apjukkal lehetnek. A feleségemmel közös megegyezéssel váltunk el, elrendeztünk mindent, én pedig úgy érzem, most már készen állok egy új, komoly kapcsolatra – tette hozzá. A NOX együttes egykori frontemberének szerencsére az utóbbi időben végre ismét beindult a karrierje, szeptembertől általános iskolásoknak tanít majd néptáncot, dolgozik a Csárdáskirálynő című operettben és édesanyákat oktat az általa kifejlesztett NOX-táncra. Búcsúkoncertről álmodik Nagy Tamás egyelőre semmi esélyt nem lát arra, hogy újra összeálljon a NOX. Rácz Lászlónak, a zenekar volt menedzserének ez ellen állítólag semmi kifogása, de Péter Szabó Szilvia nemet mondott. Mint ismert, az énekesnő annak idején azért hagyta itt Magyarországot és ment felejteni Ausztráliába, mert tönkrement a kapcsolata a házas Rácz Lászlóval.
Az augusztusi nagykoncerten Szilvi még kiélvezi a rivaldafényt, utána viszont már csak az anyaságra koncentrál. SZERETNE ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI A LEGFONTOSABB HÍREKRŐL, VIDEÓKRÓL ÉS PODCAST ADÁSOKRÓL? IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE! TERMÉKAJÁNLÓ Hihetetlen, ami Erdélyi Mónikáékkal történt! Amikor meglátták, nem akarták elhinni (fotó) Szívfacsaró vallomás Sydney van den Boschtól a Szerencsekerékről: "Nagyon-nagyon rosszul viselem" Vége, nincs tovább: otthagyja Schell Judit "Nem vagyok jól! " Még mindig kórházban van brutális támadása óta Gór Nagy Mária Elképesztő formában van Béres Alexandra: 45 évesen igazi példakép! Instagram-oldalán kért segítséget követőitől a várandós Horváth Éva Itt a nagy hír! Visszatalált egymáshoz a TV2 két sztárja "Bringázás a fiammal" - mindenkit meglepett Sebestyén Balázs fotója
A NaNee! legújabb adásában Papp Gergő – akit az egykori szerelmi háromszögé ről kérdeztek – arról faggatta Péter Szabó Szilviát, hogy miért pazarolta el a fiatalságát egy nős férfira. A NOX egykori énekesnője – aki tavaly tért vissza Magyarországra többéves külföldi távollét után – bevallotta: nem bánta meg kapcsolatát nős menedzseré vel, aki végül helyette inkább a családját választotta. Mint mondta, nem érzi úgy, hogy ez elvesztegetett idő lett volna, most sem csinálná másképp, mert hisz abban, hogy mindennek megvan az oka, és sokat tanult a történtekből. A műsorvezető, Majka szerint ez a kapcsolat közrejátszott abban, hogy őt a NOX által megismerte az ország. Szilvi viszont úgy véli, nem a párkapcsolata miatt lett sikeres a csapatuk. "Még 15 évesen is a szüleim között aludtam, de a csajok előtt ezt titkoltam" Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat: Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni: A link vágólapra másolása megtörtént! A link vágólapra másolása sikertelen! :(
Vissza a cikkhez Súlyos autóbalesetet szenvedett Péter Szabó Szilvia Péter Szabó Szilvia autodidakta módon tanult énekelni, majd 2001-ben egy újonnan alakult formáció, a NOX együttes énekesnője lett. 1 / 6 Fotó: Pinterest2009 végén azonban egy magánéleti válság miatt elköltözött Ausztráliába, és a tervezettnél tovább maradt. 2011-ben áttette a székhelyét Angliába, ahol később, amikor úgy döntött, hogy visszatér a zenei életbe, Toplista 1 Ezt idd minden reggel, és egyből beindul a fogyás - 4 hozzávalós zsírégető ital 2 Még sosem készítettek ennyire részletes fotókat a Marsról, hátborzongató lett a végeredmény 3 Hihetetlen elismerés: Amerika legjobb zenészei közé választották a magyar énekest 4 15 éves lett Gesztesi Panka – Így néz ki ma Liptai Claudia és Gesztesi Károly lánya 5 Rémálom, ami vele történt: nem múlt a nő fülzúgása, hihetetlen, mi volt az oka