Újra üzemel a parkoló a Margitszigeten, viszont a korlátozott helyekre való tekintettel továbbra is a közösségi közlekedést és a színházi hajójáratot javasoljuk vendégeink számára. Július 12-től ismét díjfizetős rendszerben üzemel a Margitsziget északi fizető parkoló. A parkolóban a FINA 2017 rendezvény szervezői által le lett zárva 141 várakozóhely, melyet kizárólag a szervező által jóváhagyott ügyfelek vehetnek igénybe, így a közforgalom számára a 2017. évi Vizes VB végéig csak 135 várakozóhely érhető el. Az átépített parkolóban a parkolási díjat a három fizetőautomata egyikénél készpénzben vagy bankkártyával fizethetik ki. A kijáratnál történő élőerős díjbeszedés megszűnt. Elérhető a mobiltelefonos díjfizetési szolgáltatás is, mely jelenleg a TELEKOM ügyfelei részére biztosít SMS-ben történő díjfizetést. A jegy sorszámát elküldve a 06 30 7635572 telefonszámra, illetve a NEMZETI MOBILFIZETÉSI ZRT (), vagy a VOXPAY () weboldalán történő regisztráció és egyenlegfeltöltés vagy bankkártya szám megadása és applikáció letöltését követően van lehetőség díjfizetésre.
A parkoló területén a fizetőautomaták pavilonján tájékoztató táblák vannak kihelyezve, melyek tartalmazzák a mobileszközös díjfizetéshez szükséges zónakódot és a fizetési információkat. A Margitszigeti Szabadtéri Színház előadásaira látogatók számára javasoljuk, hogy a FINA 2017 rendezvények ideje alatt a Margitszigetet lehetőségeik szerint tömegközlekedési eszközökkel közelítsék meg. A parkoló területén a Budapest Közút Közlekedési Igazgatóságának munkatársai továbbra is 24 órában a vendégeink rendelkezésére állnak. Bővebben a margitszigeti közlekedésről:
08. 29-től szeptember 30-ig. 2010. március 15-től érvényes 26-os busz mentrend: 26-os busz menetrend Margitsziget 26-os busz menetrend Árpád híd 2009. 29-től a 134-es busz Békásmegyer végállomástól a Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszodáig közlekedik. 134-es busz menetrend (2010 április 1-től érvényes) 134-es busz menetrend, indulás Margitsziget (2010 április 1-től érvényes) Margit híd felől: a sziget déli végén (Margit híd szigeti lejáró) levő híd közepén a 4-es és 6-os villamosok állnak meg. Árpád híd felől: a szigeti bejárónál a 34-es és a 106-os buszok állnak meg (a 26-os busz a szigeten áll meg). Parkolni a Margitsziget északi végén lehet. Egykoron a híd alatt és a híd melletti területen is meg lehetett állni. Közlekedés és parkolás - Kapcsolódó cikkek
Tengerparti hangulat a Dunánál? – megnéztük a SHO Beachet a Lágymányosi-öbölben Szombaton megnyílt Budapest első, természetes vízi strandja az épülő Mol-torony mellett. Kinek szól ez a hely? Milyen a víz? Mit lehet enni? Drága a belépő? Megéri? Leteszteltük! Nem mondom, elég furcsa szerzet ez a SHO Beach. A strand gyakorlatilag a BudaPart szerves része, ami még bőven épülni és szépülni fog az elkövetkezendő időkben, és ha minden jól megy, egy teljesen új városnegyeddé áll majd össze a végén. Az egyik leglátványosabb, építés alatt álló szerzet most természetesen a Mol-torony, ami vegyes érzelmeket válthat ki. Nekem rögtön Dubaj ugrott be. Ott van ilyen nyüzsgés és folyamatos növekedés még a tengerparton is. De ez a látvány igazából csak elsőre furcsa, és ha az ember a másik oldalra tekint, a Kopaszi-gát nyugalmába feledkezhet. Biztos vagyok benne, hogy ez a modern környezet nem fog tetszeni mindenkinek, de nem is ez a feladata. Természetesen mindenkit szívesen látnak, de azért logikusnak tűnik, hogy a BudaPart lakóiból, vagy a környéken dolgozókból tevődik majd inkább össze a törzsközönség.
Parkolás a Margitszigeten - Garage
Remek példa erre már alapból az árképzés is: egy hétköznapi, normál, felnőtt jegy 3200 forint, viszont ha a BudaPart lakója az ember, akkor csak 2300 forint. A strandot többen betámadták azzal, hogy elvette a helyet a ingyen fürdeni vágyóktól, pedig a környéken szabad strand előttük sem működött. Az már más kérdés, hogy voltak olyanok, akik illegálisan jártak ide fürdeni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy most is vannak olyan partszakaszok, ahol ezt lehet művelni, ez a Beach csak az öböl egyik csücskét foglalja el. ) hirdetés Én a magam részéről kifejezetten igénylem a megfelelő infrastruktúrát, ha fürdeni megyek. És itt van vízimentő, öltöző, wc, zuhany, zárható szekrény és igény szerint napernyő és napágy. Na meg remek gasztronómiai szereplők. Ketten már aktívan működnek, és Cloud 9 fagylaltozó fog még csatlakozni a csapathoz. SHO Beach Chill & Grill A Grill & Chill a Beach központi eleme. Itt lehet kávézni, limonádézni, koktélozni és jókat enni. A klasszikusabb vonalat képviselik, de azért itt sem a büfés strandkajára kell számítani.
Elveszett jegy esetén fizetendő pótdíj összege: 10. 790, - Ft. (forrá 2018. ) A Margitszigeten autóval keresztülhajtani nem lehet, illetve a margitszigeti védett övezetbe behajtani kizárólag behajtási hozzájárulással lehet. Gépjárművel várakozni kizárólag a sziget északi végén, az Árpád híd felöli lehajtó után kialakított, sorompóval felszerelt Margitsziget északi fizető parkolóban lehet. A sziget belseje elérhető a 26-os és a 226-os busszal, amelyekkel a parkolóból tovább lehet közlekedni a belső részek, vagy a Margit híd felé. A fizetésnél negyed órákra kerekítik felfelé a parkolásért elkért összeget. 2013-as év újabb áremelkedése: Az első 10 perc díjtalan, ha sikerül a parkolót 10 percen belül elhagyni. Ennek túllépése esetén minden megkezdett 15 percért fizetni kell, beleértve az első 10 percet. Természetesen továbbra sem kell fizetni azoknak, akik XIII. kerületi önkormányzatnál megkapják a belépőengedélyt a szigetre. Meglepően sokan rendelkeznek behajtási engedéllyel! Margitsziget parkolási árak 2013-ban a a fizetős parkoló árai 2013-tól.
Minden útvonaltervező a Margit hídról küld oda, de tudtommal az most felújítás alatt áll. Szeretném a jelenlegi helyzetet megtudni. Segítsetek helyiek légyszíves. Árpád hídról lehet bemenni Kedd esti koncertre kellene eljutnunk, a Dunántúlról érkezünk. Melyik hídról lehet a Margitszigetre autóval lejutni és a szigeten lehet-e parkolni? További ajánlott fórumok: Lehet ma futni a Margitszigeten? Tippeket várok, Pesten hová lehet menni egy családnak, ami nem kerül egy vagyonba? Pl:Állatkert, Csodák palotája, Vidámpark, Margitsziget Futótárs kerestetik!!! :-) (budapest, margitsziget) Szabadtéri randihely, ahol le lehet ülni, és nem a Margitsziget és a Városliget? :) A Margitszigeten van WIFI? Műtöttek-e valakit szürkehályoggal a " Focus medical margitsziget " szemsebészeti klinikán?
Azt pedig mindenki döntse el magának, hogy ebbe a környezetbe vágyik-e. Elérhetőség: 1117 Budapest Bíró László József körút 4. (30) 670 9542 [email protected]
A Margitsziget északi fizető parkoló idén is a színházlátogatók rendelkezésére áll. A parkoló 278 férőhellyel rendelkezik, melyek parkoló közönség általi igénybevétele a nyári időszakban, de különösen a hétvégi estéken kiemelten magas, emiatt a színházi előadásokra érkezőknek továbbra is a közösségi közlekedést és a színházi hajójáratot javasoljuk utazásuk módjául. A gépjárművel érkezők az Árpád hídról a Margitszigetre történő lehajtás előtt a parkolóban található szabad férőhelyek számáról a hídon mindkét irányból elhelyezett ledes kijelzőkről tájékozódhatnak. A parkolóban rendelkezésre álló szabad férőhelyek számát a Közút Figyelő mobilalkalmazás segítségével is ellenőrizhetik, mely ingyenesen letölthető Android és IOS operációs rendszerrel működő mobiltelefonokra egyaránt. A parkolóban a parkolási díjat a három fizetőautomata egyikénél készpénzben vagy bankkártyával fizethetik ki. Elérhető továbbá a mobiltelefonos díjfizetési szolgáltatás is, mely jelenleg a TELEKOM és a VODAFONE ügyfelei részére biztosít SMS-ben történő díjfizetést.