Kontra: családi adókedvezmény Jelenleg a háromgyerekesek havi legfeljebb 99 ezer forint családi adó- és járulékkedvezményt érvényesíthetnek, ha van (annyi) szja-köteles jövedelmük. Átlagkeresetnél az anya teljesen le is nullázhatja az szja-ját, az egészségbiztosítási járulékát (7 százalék), és a nyugdíjjárulékból (10 százalék) is csak 4776 forint levonás marad neki. Ha valóban szja-mentességről lesz szó, akkor az azt jelenti, hogy mellette nem jár az anyának családi adó- és járulékkedvezmény, ugyanúgy, ahogy azt nem lehet érvényesíteni a szintén adómentes gyes vagy gyet után sem. Viszont ha van társa, aki keres annyit, hogy egymaga is tudja érvényesíteni a teljes családi kedvezményt, akkor az anyának, a családnak valóban pluszt ad az anya szja-mentessége. És minél nagyobb a háromgyerekes anya fizetése, annál többet nyerhet az szja-mentességgel. Hiszen egyelőre nincs szó arról, hogy csak havi bruttó X forint lehetne a lenullázandó szja, úgy, mint a családi adókedvezménynél. Minden a megfogalmazáson múlik, hogy mi lesz a jogszabályban, mondta Zara László.
A kormány családtámogató politikáját a koronavírus-válság sem tudta felülírni, számos, a családokat segítő, a világjárvány káros hatásait mérséklő, új szabályt vezetett be, miközben a korábban meghozott intézkedések is tovább élnek - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. A családi adókedvezmény új szabályrendszerét rögtön a 2010-es kormányváltás után fogadta el a törvényhozás, és míg 2010-ben csupán 12 milliárd forintnyi kedvezményben részesültek a szülők, addig idén a családoknál hagyott összeg eléri a 360 milliárd forintot - összegezte Tállai András. Az elmúlt években folyamatosan bővült a gyermeket nevelő szülőknek... Kedves Olvasónk! Az Ön által keresett cikk a hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Cikkarchívum előfizetés 1 854 Ft / hónap teljes cikkarchívum Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Például ha az anya munkanélküli, pont azért, mert a három gyerek mellett nem könnyű elhelyezkedni, akkor nem jogosult (adó)támogatásra. Ha részmunkaidős, és a keresete is ennek megfelelő, akkor pedig csak arányosan kevésre. De nemcsak a munkanélküliek járnak ebben a cipőben, hanem a vállalkozók egy része is, például a katázók, evázók, akik a családi adókedvezményt sem tudják érvényesíteni, mert nincs szja-köteles jövedelmük. De ugyanígy nem adnak semmit a tervezett változtatással a legszerényebb ellátást kapó, gyesen, illetve gyeten lévő háromgyerekes anyáknak sem, hiszen az ő juttatásuk már eleve szja-mentes. Nyugdíj-takarékosságnál hátrány is lehet Kérdéseket vethet fel az is, mi lesz az egyéni öngondoskodás (például nyugdíj-takarékosság, egészségpénztár) 20 százalékos adójóváírásával. Hiszen ha nincs szja-köteles jövedelem, akkor nincs adójóváírás sem. Vagyis ha a háromgyerekes anya részben éppen a gyerekei mellett/miatt kevesebb nyugdíjra számíthat, ezért valamennyit félretenne, mondjuk az adómentességből keletkező pluszjövedelméből, akkor valószínűleg nem kapná meg a 20 százalék adójóváírást.
1 kézből hírek, Adóelőleg nyilatkozat 2021 családi kedvezmény, Családi adókedvezmény 2021, Családi adókedvezmény 2021 - 1-2-3-4 gyerek után, Családi adókedvezmény 2021 - 3 gyerekes anyák, Családi adókedvezmény 2021 - 4 gyerekes anyák, Családi adókedvezmény 2021 nyomtatvány, Családi adókedvezmény 2021 táblázat, Családi adókedvezmény feltételei 2021, Családi adókedvezmény összege 2021, Családi adókedvezmény-kalkulátor 2021 2021-01-08 Adóelőleg-nyilatkozatok 2021: Családi-adókedvezmény-nyomtatvány-2021 300 EZER Ft személyi hitel 5 perc alatt bárlistásoknak is, kattintson! Adóelőleg-nyilatkozatok 2021: Családi-adókedvezmény-nyomtatvány-2021 Adóelőleg Nyilatkozat 2021 Kedves Felhasználó! Ahhoz, hogy munkáltatója, kifizetője a kedvezmények, költségek figyelembevételével vonja le az adóelőleget, adóelőleg-nyilatkozatot kell leadnia.
A kormány már többször meglebegtette, most pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Beneda Attila is megerősítette a Magyar Időknek, hogy a három- vagy annál többgyermekes anyák élethosszig tartó mentességet kapnának a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Arról is voltak már hírek, hogy mintegy 170-173 ezer édesanyát érintene a pozitív változás. Ezt nem cáfolták – ennek alapján arra lehet következtetni, hogy azok is részesülnének a kedvezményből, akiknek már van három gyerekük, nem csak azok, akiknek a jövőben lesz. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára (Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI) Igaz, a 2016-os mikrocenzus adatai szerint kis híján 206 ezer legalább három gyereket nevelő család volt, s az nem derült ki, miből adódik a 33-36 ezres lyuk a legalább háromgyerekes családoknál, anyáknál. Az elképzelés elég fura, 50-60 évre előre szabályozni – jegyezte meg Zara László adószakértő, amikor a kiszivárgott tervről kérdeztük.
Az utóbbi években egyre több és több anyagi ösztönzőt vezet be a kormány a gyermekvállalás elősegítésére. A legújabb nemzeti konzultáció témája is a népesedés lesz, a hét elején a Magyar Időkben már meg is szellőztettek néhány ötletet, amin állítólag gondolkodnak a minisztériumban. Ezek közül a leginkább arra kapták fel a fejüket az olvasók, hogy felmerült: azok a nők, akik legalább 3 gyermeket szülnek, egész további életükre mentesülhetnének a személyi jövedelemadó fizetésének kötelezettsége alól. Első hallásra ez elég meredeknek tűnik, de egy kicsit utánaszámolva már az jön ki, hogy valószínűleg nem érintené túl érzékenyen a költségvetést egy ilyen lépés. Már most is sokat költünk rá A családtámogatások összege Magyarországon GDP-arányosan már manapság is kiemelten nagy, a nemzeti össztermék 3-4 százalék közti részét fordítja a magyar állam erre a célra. Ez nemzetközi összehasonlításban magasnak számít, a szomszédos országokban mind 3 százalék alatt marad ez az érték. Más kérdés, hogy a családtámogatások eloszlása a társadalmi rétegek között rendkívül egyenlőtlen.
A miniszterelnök bejelentette, hogy tervezik a 4 gyerekes nők személyijövedelemadó-mentességét a 3 gyerekesekre is kiterjeszteni. Szakértők szerint ezzel akár 51 millió forintra is nőhet az az összeg, amennyit a három gyermeket nevelő családok megspórolhatnak, de azt a kormányfő is elismeri: nem biztos, hogy a nagyszabású terv megvalósítható. Orbán Viktor miniszterelnök az év első kormányinfóján bejelentette: terveik szerint a második családvédelmi akcióterv keretében a 3 gyerekes nőkre is kiterjesztenék az élethosszig tartó személyijövedelemadó-mentességet. Az intézkedés jelenleg a 4 vagy többgyermekes anyákra vonatkozik. A kiszámolta, hogy ezzel, illetve a többi, gyerekekhez kapcsolódó kedvezménnyel együtt mennyi plusz pénzhez jutnak azok a családok, akik két gyerekük mellé egy harmadikat is bevállalnak. Jelenleg kilenc nagyobb támogatási forma – pénzbeli juttatás illetve kamattámogatott hitel - elérhető a gyerekes családoknak (ezek közül néhány csak azokra vonatkozik, akiknek legalább egyik gyermeke 2019. július 1. után született vagy fog megszületni): CSOK Jelzáloghitel-elengedés Diákhitel-elengedés Újautóvásárlási-támogatás Babaváró hitel CSOK-hitel Női adómentesség (átlagosan 19 évre) Családi adókedvezmény (átlagosan 19 évre) Családi pótlék (átlagosan 19 évre) A cikk a hirdetés alatt folytatódik.