Ebben a videóban a szintén kebelméretéről is emlékezetes énekesnővel, Zalatnay Cinivel énekel: 1993-ban indult a Magyar Televízióban az Amerikában akkor már húsz éve sikerrel futó vetélkedő hazai változata. A Szerencsekerék a kereskedelmi tévék indulásakor, 1997-ben átkerült a TV2-re, ahol 2001-ig sugározták, majd 2011-ben Story4-en készültek belőle újabb adások. A kellemes családi szórakozást nyújtó kitalálós játéknak számos ünnepi különkiadása készült az évek során, nem egyszer sztárfellépőkkel. A legtöbb adásban azonban a közönség soraiból kerültek ki a játékosok. Íme a 24 évvel ezelőtti szilveszteri Szerencsekerék: Végezetül pedig adagoljuk nagyobb dózisban a szilveszteri nosztalgiázást: idézzük fel a Magyar Televízió egész estét betöltő óévbúcsúztató adását huszonhét évvel ezelőttről. Kellemes múltidézést és Boldog Új Évet kívánunk!
A szórakoztató műsor generációk kedvencévé vált az idők során. Indulásakor rendhagyó és egyedi volt, s lehetőséget adott egy új humorista generáció szárnypróbálgatásainak. Kiváló műsorvezetőjének, Antal Imrének is köszönhető a siker, hiszen finom kis poénjai és páratlan stílusa egyaránt emelték… több»
7. Defekt Duó A favicc mindjárt más, ha énekelve, egy szál gitárral a kézben adja elő két egyfolytában vigyorgó csávó. A Defekt Duó tagjai később a művészetüket átmentették Sas József Mikroszkóp Színpadára. 8. Rajzfilmes blokk A Simpson család és a South Park ugyan nem a Szeszélyes évszakokban mutatkozott be, de ettől még így is voltak a műsornak animációs sztárjai. A teljesség igénye nélkül itt láthattuk Gusztávot, DooDoo-t és Sebaj Tóbiást is. 9. Egy kis külföld Antal Imre műsora igyekezett nyitni külföld felé is, de szigorúan csak azt a kategóriát engedték adásba, ami nyelvtudás nélkül is tökéletesen működött. Így jelentek meg a Szeszélyes évszakokban cirkuszi közvetítések, Mr. Bean és Benny Hill szkeccsei. Hoffer Józsi lett Sylvester Stalonnéból – ilyenek lennének a sztárok szimmetrikus arccal
Csak aukciók Csak fixáras termékek Az elmúlt órában indultak A következő lejárók A termék külföldről érkezik: Mindegyik használt, jó állapotban 1 | Magicboys DVD Állapot: új Termék helye: Budapest Hirdetés vége: 2021/08/04 00:17:51 1 Majdnem szűz dvd Hirdetés vége: 2021/08/04 00:17:52 A házmester DVD Hirdetés vége: 2021/08/04 10:34:01 2 Papák a partvonalon használt Bács-Kiskun megye Hirdetés vége: 2021/07/30 07:03:38 3 Taxi 3 DVD Jász-Nagykun-Szolnok megye Hirdetés vége: 2021/08/02 15:45:12 5 Mi a véleményed a keresésed találatairól? Mit gondolsz, mi az, amitől jobb lehetne? Kapcsolódó top 10 keresés és márka
1. A legendás főcím Nemcsak a nagy nemzetközi sikerműsoroknak lehetnek legendás főcímeik. Ha valaki meghallja a Szeszélyes évszakok minimalista dallamait, és meglátja a jellegzetes magyar kártyás animációt, egyből tudja, mi vár rá a következő órában. 2. Tücsök és bogár – Peterdi Pál rovata A magyar nyomtatott sajtó lelkes tanulmányozójaként Peterdi Pál mindig kiválasztotta a legfélreérthetőbb sorokat, a legszerencsétlenebb megfogalmazásokat és a legnevetségesebb elírásokat, és ezeket vicces kommentekkel ellátva évekig szórakoztatta a nagyérdeműt. Ha még élne, az online sajtó igazi kincsesbánya lenne számára. 3. Glázser Bozsó/Nyomasek Bobó A műsorfolyam elengedhetetlen része volt, hogy az adások elején Antal Imre elmondott egy idézetet vagy elszavalt egy verset/faviccet a Szeszélyes évszakok koszorús nagy költőjétől, Glázser Bozsó tól, illetve később Nyomasek Bobó tól. A közhiedelemmel ellentétben ezeket nem maga a műsorvezető írta, hanem a műsor egyik szerzője, Szilágyi György. 4. Ihos József/Kató néni – A vejem teletankolta az autót, feljöttünk Pestre, és egy csöpp benzin nem hiányzik az autóból.
– És ez hogy lehet? – Úgy, hogy vonattal jöttünk. Mennyire vicces az, ha egy felnőtt férfi kendőt vesz a fejére, és elkezd tájszólással beszélni? Hát, kábé ennyire. 5. Trunkó Barnabás bohózatai A Szeszélyes évszakok minden adásában menetrendszerűen feltűnt egy-két bohózat, aminek szereplőit egy relatíve szűk szereplőgárdából válogatták össze ( Sztankay István, Körmendi János, Nyertes Zsuzsa, Bodrogi Gyula, Forgács Gábor, Csala Zsuzsa, Balázs Péter, Mikó István …), és e jelenetek nagy része Trunkó Barnabás nevéhez fűződött. Ezek közül talán a leghíresebb eredetileg A gyógyszertárban címet viselte, de ma már mindenki csak úgy ismeri, hogy Az óvszer. 6. A Szeszélyes évszakok szexszimbóluma: Nyertes Zsuzsa Benny Hill, de még a Monty Python csapat is belátta, hogy egy állandó szőke szépség szerepeltetése nélkül nem őszinte a férfi nézők mosolya. Ez a szerep a magyar Marilyn Monroe-nak, Nyertes Zsuzsának jutott, aki számtalan bohózatban alakította a naiv szőkét. Alig volt tele előítélettel a műsor.