Egy ideig ugyan szentül hittem, hogy Androidra átállni kínlódás és macera, de valójában erről szó sincs, hiszen alig pár nap elteltével ugyanolyan magabiztosan kezeltem az Android Oreo és Pie operációs rendszereket, mint az iOS 12-őt. Eleve a költözés sem volt egy hatalmas probléma: először naivan megpróbálkoztam azzal a lehetőséggel, hogy kábellel kötöttem össze az iPhone 7-et a Note9-cel, hiszen utóbbi a rendszer első indításakor felajánl egy ilyen lehetőséget, de hiába futottam neki a folyamatnak háromszor, 99%-nál mindig kiírta a szoftver, hogy a kapcsolat megszakadt, így inkább hagytam a fenébe az egészet. Ehelyett a címlistámat szinkronizáltam a Google Contacts-szal, a fotóimat szépen feltöltöttem a Google Photosra, illetve készítettem egy listát azokról az alkalmazásokról, amiket valóban rendszeresen használtam. A Note9 elindítása után a kontaktok és a fotók szépen lecsorogtak az új készülékre, az applikációk letöltése pedig fél órát sem vett igénybe – csupán annyi volt a feladat, hogy mindegyikbe be kellett lépnem a már meglévő fiókokkal.
Akkumulátor Akkumulátor kapacitása Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM akkumulátor kapacitása 5%-kal nagyobb mint a Samsung Galaxy Note 9 N960F 512GB Dual SIM Vezeték nélküli töltés Mindkét telefon vezeték nélküli módon tölthető Qi vezeték nélkül töltés Mindkét mobil teljesíti az Qi standard vezeték nélküli töltés követelményeit Súly és méretek Súly Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM 12 g-mal könnyebb mint a Samsung Galaxy Note 9 N960F 512GB Dual SIM Magasság Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM 4. 1 mm-rel alacsonyabb mint a Samsung Galaxy Note 9 N960F 512GB Dual SIM Szélesség Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM 4. 1 mm-rel keskenyebb mint a Samsung Galaxy Note 9 N960F 512GB Dual SIM Vastagság Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM 0.
:) Vagy pedig még az S10+ -on lenne érdemes elgondolkodnod, mert az is legalább olyan jó mobil, mint a Mate 20 Pro! :) Üdv: egy másik Mate 20 Pro tulaj! :) 2019. 4. 10:58 Hasznos számodra ez a válasz? 6/9 A kérdező kommentje: Köszönöm szépen ezzel megnyugtattál, igen a S10 is nagyon tetszik viszont húzós az ára a másik két telefonhoz képest, ezek után már csak kézbe akarom fogni a mate 20 pro-t megnézni hogy tetszik-e. 7/9 anonim válasza: Megmondom őszintén, annyira nem vagyok tisztában az árakkal, de én úgy tudom, hogy a 128 GB-os S10+ is kb. annyiba kerül, mint a Mate 20 Pro. Ne érts félre, nem akarlak rábeszélni az S10-re, de lehet érdemes lenne vetned rá egy pillantást. Én nem cserélném le rá a Mate 20 Pro-mat, de ha most lennék telefon vásárlás előtt (tehát úgy, mint te), lehet elgondolkodnék azon, hogy inkább a Samsung készülékét választanám! 2019. 17:30 Hasznos számodra ez a válasz? 8/9 anonim válasza: Újra a harmadik vagyok! Először is nem tudom miért írtam minden helyre S9-ET... De a specifikációkat pedig a Note 9-ét néztem 😅!
DE MI LEGYEN AZ IPHONE HELYETT? A munkámból adódóan rengeteg telefon kipróbálására van lehetőségem, 2018-ban éltem is ezzel a lehetőséggel, és végül két, az iPhone-okkal azonos árkategóriában lévő csúcstelefonra szűkítettem le azon készülékek körét, amiről úgy gondolom, hogy simán jobban járok velük, mint egy új Apple-telefonnal. Ezek a Samsung Galaxy Note9 és a Huawei Mate 20 Pro. Előbbi ugyan egy 6, 4 hüvelykes képernyővel megáldott tepsitelefon, ami elsőre meglehetősen furcsa a hozzá képest egészen karcsú iPhone 7 képest, de ezt gyorsan elfeledteti, hogy jelenleg a Note9 az egyik legsokoldalúbb androidos okostelefon a piacon. Gyönyörű AMOLED kijelző, masszív felépítés, ütős hardver, kiváló fotós képességek, ráadásul a 4000 milliamperórás aksi sosem hagyott cserben, és a telefon mellé járó tollal is remekül elszórakoztam. A másik versenyző az októberben megjelent Mate 20 Pro, ami egyrészt egy rendkívül elegáns készülék, másrészt a legjobb telefon, amit kínai gyártó valaha letett az asztalra.
Aztán eltelt három év, és idén úgy döntöttem, hogy nem fizetek ismét 300 000+ forintot egy újabb almás készülékért. Egy iPhone 3GS-sel kezdődött az okostelefonos kalandom – Fotó: AFP MIÉRT VÁLTOTTAM? Egészen 2015-ig felhőtlen volt a viszonyom az éppen aktuális telefonommal, viszont a három éve megvásárolt iPhone 6S rengeteg bosszúságot okozott. Biztos sokan emlékeznek rá, hogy ez volt az a modell, aminek az aksija egész egyszerűen nem bírta a telet. Az én készülékem képes volt 50%-os töltöttségnél kikapcsolni, nulla fok környékén pedig nem lehetett vele fotózni, mert a kamerát elindítva azonnal kikapcsolt a mobil, majd a power gombot lenyomva az a képernyő fogadott, hogy tegyem töltőre a telefont, hiába jártam bőven 30-40% felett. A készüléket kicseréltettem, de a második példány is ugyanilyen gondokkal küszködött, sőt lehetőségem volt használni egy korábbi modellt, az iPhone 6-ot is, ami ugyanezeket a tüneteket produkálta, ráadásul ekkor kezdődött az a szintén bosszantó változás, hogy fél évvel a vásárlás után az aksi már nem bírta ki estig töltés nélkül, hiába indultam el otthonról 100%-os töltöttségi szinten.
2019. 22:10 Hasznos számodra ez a válasz? 4/9 A kérdező kommentje: Köszönöm az eddigi válaszokat, az előző válaszolónak, én is láttam hogy a mate 20 pro jobb, azonban azzal van problémám, hogy nem tudom hogy lehetne kiszűrni azt, hogy boe kijelzős telefont kapjak és ne LG-set, ha erre lenne valami megoldás azt megköszönném. 5/9 anonim válasza: Ezen már nem kell aggódnod! :) A főleg LG kijelzőket érintő gluegate az első szállítmányból származó készülékeket érintette. Azóta a Huawei egy szállítmányt állítólag vissza is hívott és most már csak olyan telefonokat küldenek ki, amelyek BOE kijelzősek és hibátlanok! :) Szóval ne aggódj a gluegate miatt, 99%, hogy már nem kapsz olyan mobilt. :) A lényeg, hogy olyan helyen vegyed, ahol tudod, hogy nem november óta van raktáron a telefon (=első szállítmány). Kérdésedre válaszolva pedig: a Note 9-et akkor válaszd, ha sokat videózól, mert abba sajnos gyenge a Mate 20 Pro. Miben másban (talán még a jack-et leszámítva) viszont szerintem jobb választás!