És amikor az ember azt hinné, hogy a végére ért a különbségeknek, akkor fedezi fel, hogy a kijelzők sem azonosak, ugyanis a már említett 300 nit fényűrűséggel rendelkező modell olcsóbb variánsában csak 220 nit fényerővel rendelkező kijelző található. Az integrált GPU egy szokásos Intel UHD Graphics, szóval komolyabb játékokról ne is álmodozzunk, ezt a 3D Mark eredménye is bizonyítja. Audió terén 2 x 2W hangszóró található benne Waves MaxxAudio Pro technológiával, valamint Dual tömb mikrofon. Vezetéknélküli adatkommunikációra 5. 0 BT és WiFi ac használható. Akkumulátor tekintetében pedig egy 3 cellás 40Whr beépített akksi lesz az útitársunk, amely ExpressCharge technológiának hála 80%-ra 1 óra alatt pumpálható fel, és mint említettem, a Type-C porton is tölthető megfelelő töltőfejjel. Dell Cinema Guide Szoftver oldalon kapunk még Dell Cinema Guide-ot, ami a Dell saját streaming szolgáltatása. Dell Mobile Connect Valamint a Dell Mobile Connect-et. Ez utóbbival az Android vagy akár iOS alapú eszközeinkkel összekapcsolhatjuk a notebook-ot, hogy minden értesítést, telefonhívást a Dell masinán intézhessünk, és ne kelljen megosztani figyelmünk két eszköz között.
Az Ön adatainak védelme fontos számunkra Mi, az a. s., azonosítószám: 27082440, sütiket használunk a weboldal működőképességének biztosításához, és az Ön beleegyezésével weboldalunk tartalmának személyre szabásához is. Az "Értem" gombra kattintva elfogadja a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési hálózatokon. További információ Kevesebb információ
Jobb oldalán microSD kártyaolvasó, USB-A 3. 2 és 3, 5 mm-es kombinált mikrofonos fejhallgató csatlakozó látható Bal oldalon a táp csatlakozó, HDMI 1. 4, még egy USB-A 3. 2, valamint egy töltésre is képes USB-C 3. 2 csatlakozó található display port képességgel is megáldva. Az alján egy masszív szellőzőrács, hangszóró rácsok és 2 gumitalp, valamint egy gravírozott inspiron logo a közepén. Nézd meg tesztvideónkat is a Dell Inspiron 14 5401-ről! Az adaptív hőkezelésnek köszönhetően a rendszer annyira okos, hogy képes megállapítani éppen kézben, ölben vagy asztalon van-e használat közben, így képes beállítani a helyzet által megkívánt thermikos profilt. Ezzel vége a kézben tartott forró notebookok korának. Szétnyitva a kijelző alján található gumipántnak köszönhetően stabil támasztékot kap, az alsó részt pedig síkban megemeli a hatékonyabb szellőzés érdekében, a kényelmes gépelési szögről nem is beszélve. A FullHD, matt LCD kijelző körüli kávák minimálisak, a fénysűrűsége pedig 300 nit, 60Hz-es képfrissítés mellett.