Az eljegyzési gyűrű kétségtelenül a hajadon lányok egyik kedvenc ékszere, hiszen sokan már kislánykorban arról álmodoznak, hogy egy végtelenül romantikus pillanatban megkéri majd életük szerelme a kezüket. Az a bizonyos gyémántköves gyűrű bizonyára már mindenkinek a képzeletében élénken él, és alig várják, hogy az eljegyzési gyűrű a kezükre kerüljön. Na de melyik kézre? Miért pont a gyémánt? Elgondolkodtatok már azon, hogy miért pont gyémántból készült eljegyzési gyűrűvel történik a leánykérés? Persze nyilván nem minden esetben, de a klasszikus eljegyzési gyűrűn valóban legtöbbször helyet kap a gyémánt. Érdekesség! Az ókorban, és a középkorban az eljegyzési ajándék általában valamilyen értékes vad volt, emellett ékszerekkel, és különféle ajándékokkal lepték meg egymást a házasulandó felek. Később Európában, az 1700-as években ez az ékszer egy nemesfémbe foglalt gyémánt eljegyzési gyűrű volt, de a szoliter gyémánt divatja természetesen azért jóval későbbi. Biztosan nem lepődtök meg azon, hogy a Tiffany 1887-ben kiadott kollekciója hozta divatba a mai eljegyzési gyűrű trendet.
/ Juhász Gyula/ "A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, Egyetlen titka: adni, és mindig csak adni. Jó szót, bátorítást, hitet És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet. " /Johann Wolfgang Goethe/ "Szeretlek, jobban a szélnél, mi öleli hosszan a fát, szeretlek, mintha te élnél helyettem egy életen át. " /Gyurkovics Tibor/ "Friss daloló szerelemmel elődbe Vonszolom ifjú szívem s kacagok – Öltsd a karomba, hej, öltsd a karod, S hagyd a kezed a kezembe örökre. Érzed-e énekemet? Beköszönne Most a szivedbe, ha úgy akarod! Duzzad az ér, meg a vér kavarog S nem harapok ajakadba – megölne. Jajj, ez a csókom elölne, tudom, Ámde ha engeded én megölellek. Zeng a szivemben a forradalom! Nézd e kemény kezeket, meg e mellet! Nászt dalolok Teneked szilajon. – Jajj, ha fülednek e dal sose kellett. " /József Attila: Leánykérő ének/ "Talán semmi sincs szebb a világon mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk. "
Ha módosabb a pár, akkor a lány kap egy köves kísérőgyűrűt, a férfi pedig egy pecsétgyűrűt. De a kísérő gyűrű nem feltétlen fontos. Ha már tudod, hogy ő az igazi, akkor ne habozz. Kérd meg a kezét, mielőtt más tenné meg. Legelsősorban el kell tudnod dönteni, hogy milyen gyűrűnek örülne a legjobban. Azt is el kell tudnod dönteni, hogy te leped meg a gyűrűvel, vagy majd közösen mentek el venni egyet. Ha ismered az ízlését, akkor megveheted magadtól, vagy esetleg kikérheted a családja véleményét, vagy esetleg a barátai véleményét, ha megbízol diszkréciójukban. Másik nagy dilemma- hogyan? Nem könnyű kitalálni, spontán legyen, vagy előre eltervezett? Na és hol? Tengerparton? Romantikus vacsora során, egy előkelő étteremben? Esetleg az egész család előtt? Esetleg karácsonykor? Netán évfordulóra? Nem vagy egyedül azzal, ha izgulsz. Más is izgul. Túlgondolod a dolgokat, aztán spontán, egyszerűen, és úgy kéred meg szíved választottja kezét, ahogy a szíved diktálja. Nyugi, ha ő az igazi, igent fog mondani, ha meg nem, akkor jobb is, ha nem mond igent.
Úgy érzed, hogy itt az ideje? Hogy eljött a nagy pillanat, hogy térdre ereszkedj és megkérd a kezét? Ha igen, ne habozz, indulj a számotokra tökéletes eljegyzési gyűrű keresésére! Hidd el, bár nehéznek tűnik, korántsem olyan bonyolult eljárás! Az eljegyzési gyűrű egy igazán fontos ékszer a párok életében. Magában foglalja az elköteleződést, azt, hogy megtaláltuk azt, akivel le szeretnénk élni az életünket. Ahány szerelem, annyiféle eljegyzési gyűrű van, így biztosan nem lesz ugyanolyan másnak. Eljegyzési gyűrűk tekintetében is igen változatos a paletta, így most bemutatjuk a legnépszerűbb elvárásokat és típusokat. Modern eljegyzési gyűrű Az, hogy modern, elég sok mindent takarhat, de korántsem jelent egy átlagos darabot. Hiszen míg korábban inkább a sárgaarany volt a népszerű ékszeralapanyag, addig ma már válogathatunk sárga-, fehér- és rozéarany árnyalatból. Ehhez persze hozzátársul az is, hogy milyen követ tervezünk a gyűrűbe, hiszen ma már nem csak a gyémánt a trendi. Ha pedig a gyémántnál tartunk, korábban ez volt az a drágakő, ami a legértékesebb volt, hiszen nagyon kevesen engedhették meg maguknak.
Ezekkel a tartós eljegyzési gyűrű alapanyagokkal jelképezték a házasság időtállóságát. Ekkor a menyasszony bal kezének negyedik ujján viselte a gyűrűt, mivel hitük szerint innen vezet a szerelmi véna a szívbe. Ez a szokás időt állónak bizonyult, mivel a legtöbb területen a mai napig a bal kéz gyűrűs ujjára kerül az eljegyzési gyűrű. Az akkori hagyományok szerint az eljegyzési gyűrű viselése biztosította, hogy a szerelem ne illanjon el a szívből az ujjon keresztül. Az ókorban úgy tartották, hogy a gyűrű a legkifejezőbb ékszer a szerelem kinyilvánítására, mivel kör alakja miatt nincs eleje és vége, csak úgy, mint a tartós házasságnak. Ez az elgondolás tartotta magát évszázadokon keresztül. A XVI. században Balassi Bálint így ír róla: "Mihelyt ez gyűrűt foglalták összve, Nincs sehol vége, Legyen így vég nélkül hozzám a szerelme…" Eljegyzési gyűrű vagy jegygyűrű? Éppen az elnevezés miatt ez a kérdés olykor félreértésre ad okot. A jegygyűrű, bár neve szerint jegyajándék lehetne, valójában a házassági gyűrűt jelenti.
Ezt hívjuk napjainkban karikagyűrűnek. Általában az esküvő napján kerül a házasulandó felek ujjára. Azonban ez sem mindig fedi a valóságot, mert hazánkban, sok esetben már az eljegyzéskor karikagyűrűt cserél a menyasszony és a vőlegény, olyankor ez az eljegyzési gyűrű is. Az eljegyzési gyűrű eredetileg az angolszász tradíciók közül származik. Ez általában fehéraranyból készített, drágakővel díszített gyűrű. Ezzel történik a lánykérés. Majd az eljegyzési gyűrű a menyasszony bal kezének gyűrűs ujjára kerül. A házasság során általában az eljegyzési gyűrű lesz a kísérő gyűrű, de ez is tájegységenként változik. Eljegyzési gyűrű viselése Mint fentebb már volt szó róla, az eljegyzési gyűrű a menyasszony bal kezének gyűrűs ujjára kerül. Ez után a következő lépés a házasság megkötése, ami esetlegesen az eljegyzési gyűrű "vándorlására" adhat okot. A középkorban az eljegyzési gyűrű a házasság napján lekerült a menyasszony kezéről, és azt nem hordta tovább. Ez azonban egy rövid ideig tartó időszak volt, hiszen melyik hölgy ne szeretné mutogatni gyönyörű gyémánt gyűrűjét.
Ékszerek hétköznapi viseletre Bár az ékszerek különösen a nők körében népszerűek, a gyűrűk mégis egy picit kivételt jelentenek. A férfiak legalább úgy rajonganak e stílusos kiegészítők iránt. Előnyben részesítik az egyszerű gyűrűket, feltűnő részletek nélkül. Ezért a férfi gyűrűk közös jellemzője továbbra is a minimalizmus és a komfort. Ami az anyagokat illeti, lassan eltűnnek a női és férfi gyűrűk közötti különbségek. A nőkhöz hasonlóan a férfiak is sokféle aranyból, ezüstből vagy rozsdamentes acélból készült modell közül választhatnak. Ebben az esetben az arany, mint más ékszerek esetében is, általában a luxushoz és az eleganciához kapcsolódik. Ez egy nagyon jó minőségű és hipoallergén fém, amelyből három színben készülnek gyűrűink: Sárga arany gyűrűk 17 500 Ft -tól – hagyományos, klasszikus, amely minden bőr színhez illik. Fehérarany gyűrűk 23 300 Ft -tól – jelenleg a fém fehér-szürke színe a legnépszerűbb választás. Rosé/vörös arany gyűrűk 37 000 Ft -tól - rezet tartalmaznak, ami luxus romantikus árnyalatot kölcsönöz nekik.