Novák Péter rendezése a rockoperát oratóriumszerűen állítja színpadra, egyfajta koncertszínházként, ahol nem a mozgalmas táncbetétek hozzák a hangulatot, hanem maga az eredeti mű: zene és szöveg. 2015. augusztus 15. 19:17 Nem tehetem meg, hogy elzárkózom a művészet elefántcsonttornyába, de a szociális érzékenységnek álcázott öncélú provokációt sem tartom követendőnek - nyilatkozta a Heti Válasznak Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. A holnap megjelenő interjúból összefoglaló előzetest közölt a lap. 2013. szeptember 11. 12:40 Nem hozott igazi profitot az István, a király, ám a produkciót a jegyeladások eltartották, az előadások mérlege végül nullszaldós lehet - írta a Napi Gazdaság szerdán. 07:59 Az István, a király zeneszerzője szerint semmi felháborító nincs az Alföldi Róbert-féle rendezésben. Úgy érzi, hogy az eredeti értelmezését Alföldi adta vissza a legjobban. szeptember 04. 15:57 Az István, a király budapesti premierjén ellene és mellette is tüntettek. augusztus 30.
Az István, a király hazánk egyik legnépszerűbb rockoperája, amelynek ősbemutatójára 1983. augusztus 18-án került sor Budapesten, a városligeti szánkózódombon, ami ekkor kapta a Királydomb nevet, és ma már hivatalosan is így nevezik. A Szörényi Levente és Bródy János által jegyzett zenés előadás a mai napig töretlen népszerűségnek örvend, nem véletlen, hogy az elmúlt három évtized során már több mint tízszer bemutatták. A városligeti ősbemutatón Varga Miklós kölcsönözte az énekhangját Istvánnak, 1990-ben azonban már ő alakította hazánk első királyát, szerepét pedig 2015-ben megismételte. A sokoldalú énekes ma ünnepli 60. születésnapját. Képes cikkünkben megnézheted, hogy mennyit változtak több mint 30 év alatt az István, a király sztárjai! Ő volt az Indul a bakterház banyája! Horváth Teri ilyen gyönyörű volt fiatalon Sajnos az eredeti gárdából már többen nincsenek az élők sorában, ugyanakkor van, aki 70 fölött is aktív színész. Nézd meg, mi történt az Indul a bakterház szereplőivel! OLVASD EL EZT IS!
Később aztán megromlott viszonya Szörényiékkel, így az ezredfordulón engem válaszút elé állítottak: vagy visszaadom életem egyik legszebb szerepét a Koltay által színre vitt Megfeszített c. rockoperában, vagy visszaveszik tőlem a nekem írt öreg István szerepét a Veled Uram, c. István király folytatásban, nem kevés honoráriumért. Én a barátságot választottam, s ezt azóta sem tudják nekem megbocsátani. Végül bocsánatot kérek azoktól, akiket zavarnak ezek az intimnek tűnő dolgok, de nem tudtam magamban tartani és szeretném, ha a közönségben is egy kicsit tisztulna a kép. Én továbbra is tisztelem a Szörényi - Bródy szerzőpárost és azt kívánom nekik, hogy legyen ugyanolyan sikeres az István, a király a jövőben is, mint amilyen sikeres velünk volt! Bár bennünket elfelejtettek meghívni a jubileumi előadásra, azért boldog születésnapot ISTVÁN, A KIRÁLY!! " - zárta gondolatát Varga Miklós [2008. 07. 21. ] Megosztom:
Azzal is megpróbáltak lejáratni bennünket, hogy micsoda pénzeket kérünk, és milyen vagyonokat kerestünk eddig. Tudom, hogy nem tartozik a nagyközönségre, de öntsünk tiszta vizet a pohárba! A darab legtöbbet kereső szereplője én voltam 1983-ban, aki nem átallt kb. tízenkétezer forintot zsebre vágni a mű felénekléséért! A darabból készült, több, mint kétmillió eladott lemez példányszáma után viszont egy fillért sem kaptunk! Igaz közben felépült a lemezt kiadó Hungaroton dorogi gyára és a Fonográf Szabadidőközpont is, véletlenül ezekben az időkben. Persze mondhatni, semmi közünk hozzá. Ez tény. Az viszont elárul valamit abból az "elismerésből", amiben mindig is részünk volt, hogy sem nekem, sem a többi főszereplőnek nem díszíti otthon a falát egy István, a király arany- (100 ezer pld. ), platina- (250 ezer pld. ), vagy gyémánt (500 ezer pld. ) lemeze. Hogy miért fajultak idáig a dolgok? Én is keresem a választ. Az én oldalamról talán az is közrejátszott, hogy 2000-ben nem voltam hajlandó hátba döfni régi barátomat, azt a Koltay Gábor rendezőt, aki annak idején újból összehozta az Illés zenekart és kijárta, hogy be lehessen mutatni a Királydombon az István, a királyt, az ő rendezésében.