Barta Józsefnek, a megyei tanács elnökhelyettesének a közbenjárása eredményeként viszont a megyei tanács ígéretet tett arra, hogy leaszfaltoztatja a Tiszapéterfalvától a nagypaládi Nagyerdőig húzódó útszakaszt. Az útvonal fennmaradó részén pedig önerőből végezzük el a folyó javítási munkálatokat. A február 17-i községi tanácsi ülésen a képviselőtestület megvitatta az utóbbi kérdést, majd az április 3-án a két községben sorra kerülő falugyűléseken felvetettük, hogy a gépjárművekkel rendelkező helyi lakosok 250 hrivnyával, a helybeli vállalkozók, cégek pedig annyi pénzzel, amennyit rászánnak, hozzájárulhatnak a szükséges összeg előteremtéséhez. A lakosság pozitívan viszonyult a kezdeményezéshez, a gépjármű-tulajdonosoktól 50 ezer hrivnya, az 500-1000 hrivnyás összegeket felajánló vállalkozóktól pedig másfélszer annyi pénz gyűlt össze. – Mikor kezdték meg az útjavítást, és mikorra tervezik befejezni azt? – Június 1-jén vágtunk bele a munkába. Most is betonnal töltjük fel a kátyúkat. Kezdetben egy nagyszőlősi céggel készíttettük el a betont, de június 23. óta egy helybeli vállalkozó betonkeverőjével mi magunk állítjuk elő az anyagot (megvásároltuk az előállításához szükséges sódert és cementet), mely jobb minőségű, mint amilyet Nagyszőlősön gyártottak.
Térségfejlesztési SEGÍTÜNK FELLÉLEGEZNI! SEGÍTÜNK FELLÉLEGEZNI! Encsencs Község Önkormányzat TÁMOP-5. 3. 6-11/1-2012-0023 Komplex telep-program 2013. 02. 07. A PROJEKT BEMUTATÁSA A 28 hónapos projekt Encsencs község belterületén lévő, 2 nagy, elkülönült Közösségszervezés BA Közösségszervezés BA Mi is az a közösségszervezés? Fiatalok, felnőttek és idősek közösségeinek képzésével és művelődésével foglalkozó szakma és tudomány. Előd szakjai 1956 óta léteznek: Népművelő Közművelődési Fizikai környezet KOHÉZIÓ Települési jövőkép Sárszentágota Milyen lesz az élet Sárszentágotán 2010-ben? Vízió/Misszió Sárszentágota újra vonzó, lakosai számára otthont és megélhetést biztosító falu lesz, amely környezetével összhangban, TÁMOP-5. 6. 1. A-11/4-2011-0002 Vissza a jövőbe TÁMOP-5. A-11/4-2011-0002 Speciális integrációs és reintegrációs foglalkozások fogvatartottak, pártfogó felügyelet alatt állók, javítóintézeti neveltek számára 2012. május 31. Az Országos Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht.
2015. február 12., csütörtök Magad uram, ha szolgád nincsen.. Egyedül cipeli a motorját a hóesésben. Bejegyezte: Judi dátum: 9:12 Nincsenek megjegyzések: Megjegyzés küldése Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)
Bár ezek az önéletrajz űrlapok is megérnek egy misét, majd tartok róluk egyet. No lényeg a lényeg: űrlap, kórlap kitöltve, hírlevél megrendelve, rákatt a mentés gombra és máris ott figyel az emilfiókban a levél, hogy regisztrációm iktattatott vala, már csak egy kattintásra vagyok attól, hogy a kapcsolat szentesíttessen általam is. (mert még nincs elég ablak megnyitva azon a nyamvadt számítógépen) De legyen neked, ámen. Eltelik egy nap, s megjövend az első hírlevél. Japán tolmácsot keres multi... Főiskolai végzettségű munkatársakat keresünk... Pénzügyi tanácsadót keresünk ingyenes átképzéssel... Munkatársakat keresünk értékesítő munkakörbe... Meg az anyátoknak az a...!!! Végül is már pont itt volt már az ideje az anyázásnak, elvégre ritkán ígértem XD (sorry, ezt nem tudtam kihagyni... ) Hogy miért is anyázok? Vegyük sorba. Kitöltöttem azt a redvás űrlapot, és tisztán emlékszem, hogy: a képességeim alatt nem szerepelt japán nyelvtudás érettségim van a pénzügy az engem érdeklő területek közt még olyan nyomokban sem szerepel, mint csokiban a mogyoró az értékesítés (hogy ügynöki vagy mlm rendszerben, egyremegy) pedig még csak véletlenül sem, sőt még külön ki is kötöttem, hogy az ilyenek lehetőleg kíméljenek.