VÁLLALKOZÁS FinTech kisokos: a DORA az új GDPR Sokat hallunk róluk, de nem feltétlen tudjuk, mit is csinálnak. Online meetup arról, mik azok a FinTechek, és hogy milyen itthon az ágazat helyzete. Hazánkban most már több mint 130 FinTech vállalkozás működik. GAZDAGOK Honnan szerezték vagyonukat a világ legfiatalabb millárdosai? A leggazdagabbak között körülbelül 100 olyan személy található, aki 1981 és 1996 között született, így a millenniumi korosztályba tartozik. Ez a fiatal generáció globálisan az összes milliárdos körülbelül 3, 8 százalékát képviseli, vagyonuk összértéke 573, 1 milliárd dollárra tehető. Ők ma a legfiatalabb, országokat irányító politikusok Az utóbbi években több demokratikus országban viszonylag fiatal politikus került miniszterelnöki pozícióba. Ennek kapcsán átnéztük, kik voltak eddig azok a legfiatalabb politikusok, aki a tényleges végrehajtó hatalom birtokába jutottak egy-egy országban. Hogyan gondolkodnak a Nobel-díjasok és a Michelin csillagos séfek? "Az első és leglényegesebb az intuíció.
- Kerekasztal-beszélgetés 59:27
Gyakran igyekszünk száműzni az intuíciót a tudományból, és azt mondjuk, hogy nem elég szisztematikus, pedig egyetlen Nobel-díjas egyetlen nagy eredménye sem született meg másképp, mint az intuíció alapján. " Ő lép a világ leggazdagabb emberének a nyomdokaiba Az Amazon újdonsült vezetőjét a látványos sikerei miatt volt, hogy a Microsoft-nál is vezérnek akarták kinevezni. A munkatársai szerint emberibb, mint Bezos, de az Amazonnál aligha fog komoly változásokba kezdeni. Videó ajánló A jövő bankfiókja az OTP-nél 3:47 Van-e még jövője a televíziózásnak? 3:51 Kereskedésindító csengetés a 30 éves Equilornál 2:31 Így készült a BÉT új logója 1:09 Medicina Konferencia 43. - Ficzere Andrea előadása 13:57 Medicina Konferencia 43. - Vattay Gábor előadása 30:16 Medicina Konferencia 43. - Nógrádi Tóth Erzsébet előadása 11:37 Medicina Konferencia 43. - Kerekasztal-beszélgetés 59:27 A jövő bankfiókja az OTP-nél 3:47 Van-e még jövője a televíziózásnak? 3:51 Kereskedésindító csengetés a 30 éves Equilornál 2:31 Így készült a BÉT új logója 1:09 Medicina Konferencia 43.
Design Világnap: Idén a diverzitáson a fókusz A Magyar Formatervezési Tanács (MFT) és a Budapest Design Week (BDW) idén a FISE galériájában rendezi meg Design Világnapi programját. Június 29-én pop-up kiállítás és kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket, a 2021-es év központi témája a "Diversity" lesz. Új elnök és alelnök a BEDA élén Május 28-án rendezték a The Bureau of European Design Asscoiations (BEDA) éves közgyűlését, ahol hivatalba lépett az új elnök Isabelle Vérilhac, a Saint Etienne-i Cité du design nemzetközi ügyekért és innovációért felelős vezetője, eddigi alelnököt, valamint megválasztották az új alelnököt, a Dán Design Központ munkatársát, Christina Melandert. Designmenedzsment: a vállalati siker egyik kulcsa A Magyar Formatervezési Tanács idén is meghirdeti Design Management Díj pályázatát. Az elismerésre a bírálóbizottság tagjain kívül bárki jelölhet vállalkozásokat, nonprofit intézményeket. Az egymillió forinttal járó díj célja elismerni a designtudatos szemléletben, a design alkalmazásában és szakszerű menedzselésében élen járó szervezeteket.
New European Bauhaus konferencia A New European Bauhaus kezdeményezés nagyszabású online konferenciája április 22-23-án zajlik, az eseményre a regisztráció ingyenes. Elsők közt választották meg a BEDA-t a New European Bauhaus kezdeményezés szakmai partnerének A BEDA – Európai Designszervezetek Szövetsége (amelynek 2005-óta aktív tagja a Magyar Formatervezési Tanács) további tizenkét szervezettel együtt vált elsőként a New European Bauhaus szakmaipartner-közösség tagjává. Graduation Projects 2020 Ünnepeljük együtt a visegrádi országok design diploma seregszemléjét! VÁGJ BELE! Az okosüzemről közérthetően a gyakorlatban Március 18-án ingyenes online rendezvénnyel készül a Magyar Fa- és Bútoripari Unió, a Magyar Formatervezési Tanács kiemelt szakmai partnere. A program célja megismertetni az okos kisüzem technológiai és műszaki alapjait, bemutatni azt működés közben, valamint- szakemberek kötetlen előadásaival - közelebb hozni a hallgatósághoz. Hamarosan elérhető a Magyar Formatervezési Díj 2021 pályázati felhívása Idén április 30-a éjfélig, elektronikus úton lehet benyújtani a pályázatokat.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 1896-ban jött létre. A szellemi tulajdonvédelem országos hatáskörű államigazgatási szerve, tevékenységét önállóan működő és gazdálkodó kormányhivatalként látja el. Fő feladataként a különféle iparjogvédelmi oltalmi formákhoz kapcsolódó hatósági tevékenységekért felel. Végzi a szerzői és szomszédos jogok közös kezelését végző szervezetek nyilvántartásával és felügyeletével járó, valamint a K+F minősítésével összefüggő hatósági feladatokat. Feladat- és hatáskörébe tartozik továbbá az állami dokumentációs és információs tevékenység a szellemi tulajdon területén, valamint a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítésében való részvétel. Működteti a Hamisítás Elleni Nemzetközi Testületet. A világ legfejlettebb hasonló intézményeivel való együttműködés páratlan lehetőség a mérnöki és természettudományi, a jogi és közgazdasági vagy informatikai végzettségű fiatal szakemberek számára. Telefon: +36 1 312 4400 Cím: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 7.