A kártya tulajdonképpen 2 részből áll, hátul egy elmosódott nem tisztán látható részből, mely homályba vész, és egy erősebb tónusú első részből. Amikor a hátsó részre nézel, vedd észre a kígyó mögött van egy elmosódott egér kép. Már kinézett magának, te vagy a zsákmány. Jobb oldalon felül a kígyó farkánál megláthatjuk a gonoszt, aki irányítja, ne várj tőle semmi jót. A kígyó maga érdekes szimbólum, miután levedli a bőrét kész a megújulásra. Az átalakulás erejének jelképe. Egyértelműen fallikus szimbólumként értelmezhetjük, azért vannak itt a nemiség körül is problémák. Teli van méreggel, muszáj lesz valakit megmarnia. Pillanatnyilag káosz uralkodik, tanácstalanság és becsapottság, de figyeljünk a körülöttünk lévő jelekre, hogy a kárt valamilyen formában enyhíteni tudjuk. A kígyó azonban a gyógyítást is jelképezi, ha betegségre húznám, azt javasolnám, hogy egy agresszív gyógymódot válasszon. A kígyó meg az alma, régi történet, mindenki ismeri. Igen ám csak hogy az a kígyó behízelgő módon csábította el Évát és Ádámot, ez a mi kígyónk itt egy haragos, támadó, méregfogát alaposan kimutató kígyó.
Életfa, világfa, sámánfa, tudásfája, keresztfa megannyi értelmezése a fának. Egy biztos, ahol a fák megjelennek, megérkezik az élet is. A lombok rejtekében madárfészkek, csivitelő madarakkal. A fa odúját mókusok veszik birtokba, körülötte gombák garmada növekszik. Rejteket nyújt, és a termése, a gyümölcse élelmet ad mindenkinek. A fa menedéket ad, védelmet nyújt az esőtől, erős napsütéstől. De ha a letört ágból husángot vagy nyílvesszőt készítesz akkor az fegyverként is szolgál. Ha átölelsz egy fát, akkor érezheted Föld Anya biztonságát a gyökereket, de kapcsolatot is tudsz teremteni az Égiekkel, összekötő elemként szolgál, mert a fa törzse az emberi világot jelképezi. A fa testén átfutó csodálatos szivárvány, színes érzelmekkel teli életet biztosít, ha észreveszed a megannyi csodát, amit a földi élet tud nyújtani. De a fát is gondozni kell, ha nem teszed kiszárad és vele együtt eltűnik az élet is. Általános jelentése: Az otthont a családot jelenti, mely lehet az az otthon, ahonnan jöttünk, de lehet a jövőbeli családunk is.
Húzz 5 lapot! új keverés Távoli múlt Közel múlt Jelen Közel jövő Távoli jövő