Aquamanként már igazi hősként látogatott el a nagyvászonra, hogy megmentse a világot. Momoa nagyszerű, megzabolázhatatlan színész, akinek az ősidők sámáni, már-már mágikus erejű férfiainak ereje lobog a szemében, így minden szerepében azt érezzük, hogy egy kitörésre kész vulkán, akit jobb nem piszkálni. És bár nehezen tudjuk a dús loboncú színészt kopaszon elképzelni, Kratos eljátszása egész biztosan megérne egy ilyen áldozatot: szerintünk ugyanis Momoa lenne a legtökéletesebb választás mind a bosszúszomjas, mind a némileg "megszelídült" Kratos eljátszására. Ők hát a mi jelöltjeink Kratos szerepére. Lehagytunk valakit a listáról? Ti kit látnátok viszont a vásznon a legszívesebben a háború istenének szerepében?
Ahogyan az szinte borítékolható volt, a Sony megejtette a hivatalos bejelentést, miszerint az eredetileg beütemezett 2021-es premiert nem fogják tudni megvalósítani az új God of War kapcsán, ami azt jelenti, hogy már csak 2022-ben számíthatunk Kratos új kalandjára. Szerencsére azonban jó hír is van, lévén egészen eddig sötétben tapogatóztunk annak kapcsán, hogy a Sony és a Santa Monica Studio PS5-exkluzív címet kíván-e gyártani a God of War: Ragnarök ből, ellenben most megerősítették, hogy az újgenerációs variáns mellett PS4-re is kiadják a játékot. Ettől függetlenül a Horizon Forbidden West, amelyet szintén idei premierrel jelentett be a Sony, tartja az ütemtervet, és az ünnepi szezonban piacra kerül. Emellett most már az is biztos, hogy a Gran Turismo 7 is megjelenik PS4-re, aminél szintén nem tudtuk, hogy mik a célplatformok. — Santa Monica Studio Is Hiring (@SonySantaMonica) June 2, 2021
Alkatilag pedig jelöltjeink közül egyértelműen ő áll legközelebb Kratoshoz, még ha arca némileg csibészesebb is a spártai baltával faragott, vegytiszta erőt sugárzó vonásainál. Dwayne "The Rock" Johnson Nem titok, hogy az ugyancsak pankrátorként induló Szikla rajong a videojátékokért: Karl Urban mellett ő alakította a 2006-os Doom főszerepét, a Jumanjiban egy videojátékkaraktert alakított, és persze eljátszotta az ugyancsak videojátékos alapokra építkező Rampage - Tombolás főszerepét. Nem mellesleg félistenek megformálásban is van rutinja, hiszen ő alakította magát Herkulest az azonos című 2014-es darabban. Alkatilag tökéletes volna Kratosnak, igaz, nagy kérdés, hogy Johnson miképpen birkózna meg a sok jófej figura után egy mogorva, olykor kifejezetten nehezen kedvelhető karakter megformálásával. Ennek ellenére Johnson tagadhatatlanul roppant karizmatikus figura, szóval mi repesnénk, ha Kratos szerepét rá osztanák. Jason Momoa A még jó erőben lévő kortárs színészek közül jelenleg Momoa testesít meg mindent, ami férfias: először Khal Drogóként vette le a nézőket a lábukról, és már akkor megmutatta, hogy a brutális erő és a vadság mellett van egy érzékeny oldala is, amit nem fél megmutatni.
God of war film megjelenés youtube Kiderült, hol fog játszódni a God of War 5. része God of war film megjelenés full [Mozi-2019] War Teljes filmek A DC tévéverzumában pedig Hőhullámként bizonyít jelenleg is, tehát a félisteni erővel rendelkező kétajtós szekrények eljátszásában is van tapasztalata. Purcell ráadásul mind korát, mind arcberendezését tekintve tökéletes választás lehetne Kratos szerepére, legyen szó akár a fiatalabb, vadabb változatról, vagy akár az apukává avanzsált, megszakállasodott verzióról. Épp csak az a kérdés, hogy Purcell a kisképernyők után képes lenne-e a mozivásznon is bizonyítani. Vin Diesel Biztosak vagyunk benne, hogy a reszelős hangú Diesel felkérés esetén szívesen eljátszaná a marcona igazságosztó szerepét, hiszen köztudottan imádja a videojátékokkal kapcsolatos dolgokat. Nem véletlen, hogy a Riddick című, sötét és brutális FPS-sorozatban is magára osztotta a főhős szerepét. Mi örülnénk neki, ha ezúttal fordulna a kocka, és Diesel egy játékadaptációban játszaná el a keménykezű macsót, erre pedig Kratos szerepe tökéletesen alkalmas lehetne.
02. 13 13:47 A valódi replika egy az egyben ugyanúgy néz ki, mint játékbeli fegyver, még a rúnák is rákerültek, melyek világítanak is. Még csodásabb lesz a God of War PlayStation 5 konzolokon Hír | 2021. 02 09:20 Fontos frissítést kap PlayStation 5-ön a 2018-ban megjelent God of War. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy PS4-re is megjelenjen a következő God of War Hír | 2021. 01. 07 18:22 Jelenleg nem tudni, a God of War 2 PlayStation 5-exkluzív lesz-e, de a széria korábbi fejese szerint még nem kell miatta konzolt újítani. Így fut majd PS5-ön a God of War Hír | 2020. 10. 28 13:10 A Santa Monica Studio most jó pár részletet megosztott arról, hogy mit várhatnak játékaiktól azok, akik beruháznak az új Sony konzolra. Azonnal vinnénk ezeket a God of War mintájú kiegészítőket Hír | 2020. 08. 26 22:03 A Sony és a SuperGroupies együttműködéséből létrejött egy óra, egy táska és egy pénztárca, melyek láttán még Kratos is kiköltekezne. Az új God of War is bemutatkozhat a PlayStation 5 nagy játékleleplezésén Hír | 2020.
Olyan God of War easter egg került elő, amin biztosan nevetni fogsz Hír | 2020. 05 15:56 Nem csoda, hogy eddig nem találta meg senki, de a fejlesztők valószínűleg jól szórakoztak rajta. Lenyűgöző lett ez a God of War cosplay Hír | 2020. 07 07:38 Egy rajongó elképesztő részletességgel alkotta meg Kratos egyik ellenségét. A God of War alkotója szívesen látna egy sorozatot Kratosszal Hír | 2020. 28 17:40 Cory Barlog egy Twitter bejegyzésre reagálva játszott el a gondolattal, és szerinte a szűkszavú istenség remekül mutatna egy sorozatban. Életre kelt Mimir feje a God of Warból Hír | 2020. 09 10:25 Egy félelmetesen élethű animatronikként alkották újjá a God of Warból ismert beszélő fejet. Kratos második házasságára fókuszálhat egy új God of War játék Hír | 2020. 07 17:05 Cory Barlog egy interjúban árulta el, hogy Kratos életének mely szakaszát mutatná be szívesen a rajongóknak.
Feltéve, ha a God of War-film a legfrissebb epizód alapján készülne, ahol a háború istene már éltesebb korú, lévén Diesel is túl van már az ötvenen, így az Olümposzt letaroló Kratos megformálására nem ő lenne a legjobb választás. Gears of war judgement megjelenés Vámpírnaplók 1 évad 1 rész indavideo Videón a God of War megjelenés előtti legviccesebb bugjai Alkatilag pedig jelöltjeink közül egyértelműen ő áll legközelebb Kratoshoz, még ha arca némileg csibészesebb is a spártai baltával faragott, vegytiszta erőt sugárzó vonásainál. Dwayne "The Rock" Johnson Nem titok, hogy az ugyancsak pankrátorként induló Szikla rajong a videojátékokért: Karl Urban mellett ő alakította a 2006-os Doom főszerepét, a Jumanjiban egy videojátékkaraktert alakított, és persze eljátszotta az ugyancsak videojátékos alapokra építkező Rampage - Tombolás főszerepét. Nem mellesleg félistenek megformálásban is van rutinja, hiszen ő alakította magát Herkulest az azonos című 2014-es darabban. Alkatilag tökéletes volna Kratosnak, igaz, nagy kérdés, hogy Johnson miképpen birkózna meg a sok jófej figura után egy mogorva, olykor kifejezetten nehezen kedvelhető karakter megformálásával.