Szerencsém volt: két év múlva annyira beindult a Black Out zenekar, hogy fenn tudtam tartani magam. – Jelenlegi csapatod, a Kowalsky meg a Vega csak mókának, hobbizenekarnak indult a Black Out mellett. Nehezen döntöttél úgy, hogy megválsz a tizenöt éves együttestől az új formáció miatt? – Nagy dilemma elé nem állított az élet. A Black Outtal voltak nagyon szép és sikeres időszakaink, de az utolsó öt-hat év igencsak langyos víz volt már. Nagyon ellaposodott a kapcsolatom a zenésztársaimmal. Mindannyiunknak szükségünk volt arra, hogy valami újba kezdjünk. Számomra az volt a kérdés, hogy akarom-e a zenét komolyan csinálni, vagy maradok a zenekarban az emlékek miatt. – Törvényszerűnek tartod, hogy egy zenekar egy idő után kifullad? – Ez kizárólag azon múlik, milyen kapcsolatot ápolnak egymással a tagok. Persze nemcsak a zenében van így, hanem az élet minden területén. Sokszor hasonlítják a zenekari közösséget egy házassághoz. Mindkettőben az dönt, hogy mennyire figyelnek, pontosabban figyelnek-e egyáltalán egymásra a felek.
Kowa - ének A zenekar frontembere 1999-ben alapította a Vegát jó barátja, Jávorszky Béla tanácsai alapján. A zenekar első lemeze, Pimasz Grimasz címmel pedig 2003-ban jelent meg – ami eredetileg egyébként szólóalbumnak készült. A különböző vallások és egyéb spirituális témák iránt érdeklődő Kowa fontosnak tartja, hogy a Vega zenéje fontos mondanivalót közvetítsen a nagyvilág számára, de mégis könnyed, emészthető formában tegye azt. Néhány kivétellel valamennyi zenekari dal szövegét ő szerezte. Kedvenc énekese Everlast (Erik Francis Schrody), a kedvenc zenekarai közé pedig az Alice in Chains, Zombie, Metallica, a Depeche Mode, és a Linkin Park tartoznak. Kedvenc írói Kahlil Gibran, ezen kívül pedig olyan művek tettek mély benyomást rá, mint a Bhagavad Gita, a Sri Isopanisad vagy a Dei Gloria Intacta, Jan van Rijckenborgh-tól Kowa a zenélés mellett jógával foglalkozik, de korábban három könyvet írt és több képet is festett. Családi állapota nős, egy lány- és három fiúgyermek édesapja. Szórád Csaba ``Jimmy`` - basszusgitár Jimmy 2005-ben csatlakozott a Vegához, ám a Kowával való ismerettsége már jóval korábbra nyúlt vissza.
Az együttes frontembere Kowalsky Balázs Gyula 1992-től 2007-ig, és 2010-től újra a Black-Out nevű rock-zenekar énekese. A zenekar története 1999 októberére nyúlik vissza, amikor egy fergeteges bulin Jávorszky Béca felvetette Kowalskynak, a Black-Out énekesének, hogy az általa megírt zenei alapokból készíthetnének néhány dalt. Ezek után, még gyakoribbak voltak a közös mulatások a közös munkánál, de szép lassan elkészült egy-két dal, amelyek baráti társaságban komoly tetszést arattak. A munkálatokhoz szükséges számítógépek hozták össze a harmadik tagot Juhász Robot, akit felkértek, hogy készítsen groove alapokat a dalokhoz. Hozzájuk csatlakozott még Temesi Berci basszusgitáros és Újvári Péter dobos. Miután 2001-ben már majd' két lemezanyagra való dalt összeraktak, adott volt a következő lépés: stúdióba menni és elkészíteni az első albumot a Pimasz grimaszt. Az albumot a szakma és a közönség is nagyon jó kritikákkal illette, a zenekart pedig modern rock kategóriában Fonogram díjra, az év felfedezettje kategóriában pedig Arany nyílra jelölték 2004-ben.
Van egy chow-chow kutyusa, akit Aragornnak hívnak. A Kowalsky meg a Vega munkásságát szinte az elejétől kezdve követte, több koncertet is meglátogatott, ismerte a lemezeket és párszor találkozott is Kowával különböző fesztiválokon vagy koncerteken. A hasonló zenei ízlés mellett az egyik legfontosabb dolognak számára az önazonos szöveg és gondolati világ, na meg azt, hogy az első perctől fogva megvan a közös hangnem. Mind a zeneiségben, mind magánemberekként. Applikáció Töltsd le a zenekar hivatalos applikációját!