Szeged. 267-276. Forczek Zoltán-Janó Ákos 1977 Szánk község története. Kecskemét Für Lajos 1983 Kertes tanyák a futóhomokon. Agrártörténeti tanulmányok 12. Budapest 204 Next
Átány község Heves megye Hevesi járásában. A település neve a világ néprajzában jól ismert, köszönhetően a Fél Edit által kezdeményezett, és világszerte ismertté vált kutatási programnak, amelynek keretében Hofer Tamással közösen az 1970-es évek végéig módszeresen kutatták a falu társadalmi viszonyait, az ott élők életmódját, szokásait a napirendtől az öltözködésen, a munkán, a jeles ünnepeken keresztül egészen a temetkezési szokásokig. A kutatás eredményeit mutatta be a Néprajzi Múzeum 2009 őszén az "Egy falu az országban – Átány" című kiállításán. [3] A kutatás eredményeit több, idegen nyelveken is megjelent közös művük is ismerteti. Fekvése [ szerkesztés] Heves megye déli részén, a 32 113-as út mentén fekszik, Heves várostól 8 km-re, Füzesabonytól 19 km-re. A települést keletről a Hanyi-ér, északról a Besenyő-árok, nyugatról pedig a Kázsmándi-árok határolja. Környező települések [ szerkesztés] Tenk 7 kilométerre, Kömlő 8 kilométerre. A legközelebbi város: Heves 8 kilométerre található.
30 órakor a Bazilika altemplomában, előtte szentmise 12. 00 órakor. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEMETER LÁSZLÓNÉ sz. Kovács Irén 2021. június 4-én életének 81. Hamvait az egri Lajosvárosi temetőben 2021. július 12-én 11. 00 órakor helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család Fájó szívvel értesítjük a rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy HEGEDŰS JÓZSEF (volt Vécseyvölgy utcai lakos) életének 82. július 9-én, 9. 30 órakor, a Rozália temetőben lesz. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy TÓTHPÁL JÓZSEFNÉ sz. Bodnár Erzsébet életének 92. július 15-én, 12. 30 órakor, előtte szentmise 12. 00 órakor lesz az egri Bazilikában. Prokaj család "Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek. " Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS ISTVÁN az OMYA nyugdíjasa elhunyt. július 2-án, 12.
A francia konyhaművészetben az alapmártások kedvelt készítési módja, így készül például a besamel, a fehérmártás (velouté), a barnamártás (espagnole) és a paradicsommártás (sauce tomat). [6] A közép-európai konyhában gyakran sertészsírral készítik a rántást. A rántás szlovákul zápražka, csehül jíška, lengyelül zasmażka, bosnyákul, horvátul, szerbül és macedónul zaprška (запршка; zaprska), bolgárul zaprzska (запръжка), németül Mehlschwitze. A török konyhaművészetben meyane néven ismerik, [7] és legalább a 15. század óta használják. [8] Japánban a curry (カレー, kare) készítéséhez használják, curryport és lisztet pirítanak zsiradékon, [9] a rántás nevét pedig a franciáktól vették át: rú (ルー). Jegyzetek [ szerkesztés] További információk [ szerkesztés] A Wikimédia Commons tartalmaz Rántás témájú kategóriát.