Bővebb ismertető Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Tengernyi könyv született, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül akarja megmutatni, de maradandó regényt írni erről csak keveseknek sikerült. Molnár Ferenc közéjük tartozik. Könyve napjainkra sem vesztett varázsából, a világon mindenütt érthető és átélhető, száz évvel első megjelenése után is friss és érdekes. Készült belőle némafilm és hangosfilm, közel két tucat nyelvre fordították le, és több országban kötelező vagy ajánlott olvasmánnyá tették. Szereplői, akik Molnár Ferenchez hasonlóan a budapesti Józsefváros szülöttei, ma már valamennyien az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei. Gyerekkorunkban mindannyian olyan bátrak szeretnénk lenni, mint Boka, olyan elszántak, mint Nemecsek, és vágyunk egy helyre, ahol ugyanúgy otthon érezhetjük magunkat, mint a Pál utcai fiúk a grundon. "Fontos lenne, hogy olyan tanterv készüljön, ami bízik a tanárokban. "
Eladóvá vált 2 db jegy A Pál utcai fiúk című előadásra. Dátum: 2020. 10. 11. 15. 00 óra Vígszínház Erkély páholy jobb 2. bazár, jegy – 2020. 08. Molnár Ferenc kisregénye a becsületről, bátorságról és bajtársiasságról. A Pál utcai fiúk történetben ezek a jellemvonások kerülnek előtérbe és a középpontba. A történet kötelező olvasmány az által... film, dvd – 2021. 06. 28. 1 495 Ft Szeghalom Békés megye szabadidő, sport, könyv, újság, ifjúsági irodalom – 2017. 07. 02. 1 000 Ft Budapest III. kerület Értesítést kérek a legújabb Pál utcai fiúk hirdetésekről Hasonlók, mint a Pál utcai fiúk
Molnár Ferenc regénye már száztíz éve a fiatal olvasók kedvence: az idők során készült belőle némafilm, hangosfilm, színdarab és... 2 399 Ft-tól Oldalainkon a partnereink által szolgáltatott információk és árak tájékoztató jellegűek, melyek esetlegesen tartalmazhatnak téves információkat. A képek csak tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban. A termékinformációk (kép, leírás vagy ár) előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak. Az esetleges hibákért, elírásokért az Árukereső nem felel.
A csókok éjszakája címmel... Ferenc Molnár (1878-1952) is perhaps best known in the world for his brilliant drawing room comedies such as The Swan and The Guardsman. But in Hungary it was his novel for young people,... 2 123 Ft-tól és más kisregények Szerző: Molnár Ferenc Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 2019 Mi történik, ha egy tizenkilenc éves lány egy hasonló korú fiúval sétál, és meglátja őket egy ismerősük?... 1 774 Ft-tól Szerző: Szily Nóra - Molnár Ferenc Kiadó: Alexandra Kiadó Megjelenés: 2016. november Kötés: Kartonborított, ragasztott ISBN: 9789634470182 Caramel nem az a tipikus magyar híresség,... Molnár Ferenc regénye méltán lett világhírű. A kötet angol ny. változata 5. kiadásban jelentmeg a Corvina Kiadónál. ISBN: 9789631359527 Kiadó: Corvina Kiadó... Vajon kit választ Aurél: a gazdag családból származó Elzát vagy a vagyonát elveszített, ápolónőként dolgozó Juditot? A kötet címadó kisregénye, az először 1933-ban megjelent A zenélő... Játék és harc, barátság és árulás, győzelem és halál.
- olyan Pál utcai fiúkat filmre vinni, amilyeneket ő álmodhatott... Első ízben jelöltek magyar játékfilmet a hagyományos amerikai Oscar-díjra! A magyar film vetélytársai a szo Ft 1 891 + 900, - szállítási díj* Játék és harc, barátság és árulás, győzelem és halál. Molnár Ferenc 1907-ben megjelent regénye a mai napig a fiatal olvasók kedvence: az idők során készült belőle némafilm, hangosfilm, színdarab és zenés játék, közel két tucat nyelvre fordították le, több Ft 1 901 + 1190, - szállítási díj* Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Molnár Ferenc világhírű regénye, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül mutatja be, napjainkra mit sem vesztett varázsából: Ft 1 909 + 1100, - szállítási díj* Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Molnár Ferenc világhírű regénye, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül mutatja be, napjainkra mit sem vesztett varázsából: Ft 1 938 + 1 100 szállítási díj* A Pál utcai fiúkat az teszi népszerűvé, hogy az élet minden ága-boga benne van: iskola és játék, barátság és harc, pártoskodás és összetartás - minden, egészen a halálig.