Továbbra is érvényes tehát, hogy a nyugdíjtól még távolabb álló korosztályoknak is érdemes akár kisebb összeggel is elkezdeni a takarékoskodást. Az MKB-nál sem számítanak negatív reakciókra, már csak azért sem, mert szerintük az új szabályozás támogatja a hosszú távú, ténylegesen nyugdíj célú, öngondoskodó megtakarításokat. A K&H szakembere már nem tűnik ennyire optimistának. Az adókímélő megtakarítási formáknál ebben a hónapban a szabályok változása következtében (ahová a tb-plafon eltörlését is sorolják) csak kismértékű növekedést vár. Hasonló megugrás azonban 2013-ban teljesen el is maradhat. És ez nem csak a nyesz-re vonatkozik. Mint mondta: a tartós betéti, illetve befektetési számlák is egyre kevésbé képesek betölteni szerepüket, míg ugyanis a piaci kamatszintek egyre lejjebb kerülnek, a konkurens termékek, a prémium állampapírok kamatainak árazása "nem a piaci folyamatokat követi". A BB-nél is azt érzékelik, hogy az állampapír ajánlatok komoly versenyt jelentenek a banki megtakarítási ajánlatok számára.
Az MKB Trezor Trió egy betétből, MKB kötvényből és befektetési alapból álló, kombinált befektetési lehetőség. Ha a befektető legalább 600 ezer forint összegű megtakarítását három egyenlő részre osztva, egy időben helyezi el MKB Trezor Tartós Megtakarítási Számlán 3, 6 vagy 12 hónapos futamidejű, standard lakossági forintbetétben, és MKB Trezor Tartós Befektetési Számlán MKB Triász Tőke- és Hozamvédett Származtatott Befektetési Alapban, illetőleg MKB Tartós Kamatelőny 2015 Kötvényben, a pénzintézet a betéti részre 9 százalékos egységesített betéti kamatláb mutatójú (EBKM) hozamajánlatot kínál, ami 8, 88 százalékos éves kamatlábnak felel meg. Az MKB Trezor Számlák előnye, hogy az igénybevételükkel elért kamatjövedelem, illetve a pénzügyi eszközök hozamának adója az ötéves lekötési időszak utolsó napján 0 százalék, illetve már azt megelőzően is - a megtakarítási időtartam függvényében - igen kedvezően alakul. Mivel az MKB Trezor Trió konstrukció részeként az MKB Tartós Kamatelőny 2015 Kötvény és az MKB Triász Tőke- és Hozamvédett Származtatott Befektetési Alap futamideje a maximális adóelőny elérését célozza, a kombinált ajánlat harmonizál az MKB Trezor Számlákban rejlő lehetőségekkel, ideális portfoliót kínálva a középtávú befektetések tartós megtakarításként történő elhelyezésére.
Forintban és euróban egyaránt kiemelkedő betéti kamatot ajánl az MKB Bank mindazoknak, akik okosan osztják meg felszabaduló megtakarításaikat – mondja Sziráki László, a bank retail üzletirányítási szakterületének igazgatója. Elsőként jelent meg a magyar piacon, majd rövidesen új stílust teremtett kombinált befektetési ajánlataival az MKB Bank, amely ezúttal a tartós megtakarítási számlák előnyeit ötvözi a lépcsőzetes befektetési instrumentum vonzó tulajdonságaival. Az MKB Trezor Trió egy betétből, MKB kötvényből és befektetési alapból álló, kombinált befektetési lehetőség. Lényege, hogy a legalább 600 ezer forint összegű megtakarítást három egyenlő részre osztva, egy időben kell elhelyezni MKB Trezor Tartós Megtakarítási Számlán 3, 6 vagy 12 hónapos futamidejű, standard lakossági forintbetétben, és MKB Trezor Tartós Befektetési Számlán MKB Természeti Kincsek Hozam Plusz Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alapban, illetőleg MKB Tartós Kamatelőny 2015 Kötvényben. Ez esetben a betéti részre 9 százalékos egységesített betéti kamatláb mutatójú (EBKM) hozamajánlat érvényes, ami 8, 88 százalékos éves kamatlábnak felel meg.
Kérjük továbbá, hogy befektetési döntése meghozatala előtt óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát, díjait, a számlavezetéshez kapcsolódó díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges károkat.