Tűrtem a verést, és azt is, hogy attól kezdve András rendszeresen elvigyen valamilyen csöndes helyre és a magáévá tegyen. Nem élveztem, de rossz sem volt: furcsa érzés járta át közben a testemet. Néztem az eget vagy a mennyezetet, közben alig vártam, hogy vége legyen. Tiztenhét voltam amikor férjhez adtak a szüleim - azt hittem, hogy terhes vagyok, óriási botrány lett belőle és a szülők belekényszerítettek minket a házasságba. Szerencsére utána kiderült, hogy vaklárma volt a terhesség, de hiába nem volt szerelem, nem csinálhattuk vissza a dolgot... Andrásban azonban dolgozott a sértődöttség, hogy az apja szabta meg neki, mit csináljon és mikor, ezért nem sokkal a nász után azt mondta: - nászéjszakát hozta jóval előrébb: alig voltam tizennégy éves amikor kierőszakolta. Úgyhogy hamarosan búcsút intettünk a kis dunántúli településnek és feljöttünk Pestre, bérelt lakásba. Eleinte tényleg jó volt, egész más, mint otthon. Munkát is találtunk, de András olyan gyorsan belecsöppent az itteni életbe, hogy estéken át hiába vártam.
A Balsai-jelentést egyébként az Országgyűlés alkotmányügyi, emberi jogi, valamint rendészeti bizottsága is megtárgyalta, a parlament pedig 2012 márciusában 279 igen szavazattal tizenegy nem ellenében, három tartózkodás mellett elfogadta. További jogi lépések azonban nem történtek ennek ellenére sem. Harmadszor: Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök, aki a Balsai-bizottság segítője, tanácsadója volt, a vizsgálat alapján 2011 októberében személyes feljelentést tett – az ötéves elévülési idő lejárta előtt! – terrorcselekmény miatt Gyurcsány Ferenccel és a politikai-rendőri vezetéssel szemben. És most kapaszkodjanak meg: az ügyészség azóta, a mai napig nem válaszolt semmit a feljelentésre, nem fogadta be hivatalosan, de nem is utasította el – s ennek immáron tíz éve! Erről éppen Völgyesi Miklós adott interjút a FIX TV-ben ez év februárjában. Bár nem vagyok jogász, de annyit mégis megjegyeznék: megítélésem szerint az ügyészség törvénytelenül járt el azzal, hogy tíz év óta nem válaszol Völgyesi Miklós feljelentésére, se pró, se kontra.
Amikor felajánlottam, hogy írok egy női magazinba való, könnyed stílusú szösszenet a fociról az Európa-bajnokság okán, arra gondoltam, ez igazán könnyű kenyér lesz: összeszedek pár sztorit, önfényezek a drukkermúltammal, keresek néhány régi képet, és mindezt leöntöm némi érzelgősséggel, ami arról szól, hogy a fotball az életem sarkalatos pontja, és részemmé vált, a szívem az AS Romával együtt dobog, igen, még most is, hogy Totti visszavonult. Pedig az köztudomású tény, hogy nő csak azért szerethette az AS Romát, mert Totti helyes - szerintem kifejezetten tehenészképű -, az olasz fociról meg csak azért lehet némi tudomása, mert az olasz focisták helyesek. Oké, Delvecchiót nem rugdostam volna ki az ágyamból, sőt, de ha helyes pasikat akartam látni, nem a Serie A-t néztem, maradjunk ennyiben. Aztán, rövid gondolkodás után úgy döntöttem, inkább azt írom meg, miért nem vagyok már a szó szoros értelmében vett futballszurkoló. Azt hiszem, mindig sejtettem, hogy ez bekövetkezik, de hogy egy hosszú életszakasznak itt a vége, az a 2014-es focivébé idején vált egyértelművé számomra.
És ez a szakasz se tart örökké az életemben, tudom. Szóval, minden pillanatát meg kell élnem, ott kell lennem. De hogy kétévenként miért vannak lázban emberek milliói, azt nagyon értem. Mert egy hónapra újra megízlelhetik a szabadságot, visszakapnak valamit a gyermeki létből, ami annyira tud hiányozni. Szóval, soha ne mondják senkinek, aki felfokozott érzelmi állapotban van egy-egy meccs közben vagy után, hogy "jézusom, ez csak egy játék", mert nem az. Tudom, ott voltam. Fotók: Getty Images Hungary Az anyasággal lemondás jár, de kiégni nem kell.
És én leszek a világ legszomorúbb és legboldogabb anyukája egyszerre, ha megengedi, hogy mellette csendben üljek a kanapén, és talán egy kicsit én is hüppögjek, amikor a földről szedegetem utána a szétzokogott papírzsebkendőket, és amikor megunjuk a passzív szomorkodást, akkor végtelenül közhelyes módon felesleges vásárlásokba, csokizabálásba és hülye sorozatok nézésébe fojthassuk a bánatunkat bánatát. Fotó
Számukra ez lett a normális, a mikroviláguk így rendeződött át. És én? Velem mi lesz? Ki adja vissza az önbecsülésemet azután, hogy a társam szerint én vagyok a felelős azért, mert ő faképnél hagyta a kisgyerekeit és a terhes feleségét? Úgy tűnik, ez különösebben senkit nem érdekel. Nézd meg a galériánkat> 10 kép 10 tény a hűtlenségről
A földön kell járnunk továbbra is, Münchenben a továbbjutáshoz nyernünk kellene. Folyamatosan javulunk abban, ahogy a nehéz pillanatokban reagálni tudunk. A technikai differencia köztünk és Franciaország között elég nagy, de ha ezt kompenzálni tudjuk a taktikával, szívvel, akkor az a játékosok érdeme. A magyar nemzeti csapat nagy célokat tud kitűzni maga elé, csak a játékosokon múlik, mit érhetünk el. " Marco Rossi elmondta, Szalai Ádámot kórházba kellett szállítani, a körülményekhez képest jól van, magánál van, válaszolni tudott a kérdésekre – az elmondottak alapján szédüléssel, agyrázkódásos tünetekkel került kórházba. A szövetségi kapitány ezután a védelmünket méltatta. "A három középső védőnk és a két szélső védőnk is nagyon jól játszott. A védelmi vonalunk teljesítményét kell kiemelni, hiszen Franciaország ellen játszottunk. A vége mindig az volt, hogy öten álltunk a védelmi vonalon, még ha nem is ez volt az előzetes cél. Ez volt Portugália ellen is, de ahhoz a meccshez képest előre tudtunk lépni, és reméljük, ez lesz Németország ellen is, ami szintén nagyon nehéz mérkőzés lesz. "