25. 20:30 A Hodworks Pirkad című produkciójában a meztelen test megkerülhetetlen módon kerül a figyelem középpontjába. A társulat korábbi előadásaival ellentétben a táncosok itt a színpadot klasszikus értelemben használva, zárt egységekben néznek szembe a rájuk nehezedő feladatokkal. Az előadás előrehaladtával testük a komoly igénybevétel során változni kezd, a nézők pedig azt, mint egy színpadra zárt, eleven tájat figyelhetik, szokatlan és zavarba ejtő közelségből. A rendkívüli igénybevétel a táncosoktól elmélyült tudatosságot, erőt, kifinomultságot és figyelmet követel. A Pirkad előadása így arra ad lecsupaszított teret és lehetőséget, hogy előítéletmentesen, szabadon merüljünk el egy radikális tapasztalatba. A meztelen testeken megfeszülő izmok, a gyűrődő bőr, a rajta egyre erősödő bőrpír látványa mind komplex kérdéseket rajzolnak ki. A mozgás teremtésének naturalisztikus ábrázolása miatt az előadás megtekintését kizárólag felnőtt nézőinknek ajánljuk. A Pirkadot a 2014-es év 20 legkiemelkedőbb kortárs táncelőadása közé választotta az Aerowaves nemzetközi hálózat és 2014-ben elnyerte az évad legjobb kortárs magyar táncelőadásának járó Lábán Rudolf díjat.
Most azonban, több évtized hallgatás után valamelyikük megtöri a csendet. A kiinduló történet mellett a szereplőket megtestesítő színészek is előre kiválasztottak, ami a cselekmény alakításában bizonyos kötöttségekkel jár. Ha figyelemmel kísérjük a meghirdetett Köztünk marad alkalmak színészrésztvevőit, láthatjuk, hogy a szervezők igyekeznek minél változatosabb párost összeválogatni nemet, életkort és megjelenést illetően is. Ezzel azonban már ők maguk is leszűkíti a történet alakításának eshetőségeit. Vagy éppen tágítják azokat? Intenzív két és fél óra alatt a két főszereplő művi pontos karakterét, közös titkukat és történetüket együtt hoztuk létre. Ez alapján a játék végén Eke Angéla és Király Attila gördülékeny, elétszerű összhangban lezajlott improvizációjuk során kerek történetet alakítottak ki nekünk, az ekkor már kikapcsolt kamera előtt ülő nézőknek, akik büszkén figyelik, ahogy teremtményeik egy ponton önálló életre kelnek. Ehhez azonban hosszú utat kell bejárni, ami némi dramaturgiai vénát, kompromisszumkészséget, és demokratikus döntéshozatalra való hajlamot is igényel.
március 2021
A mozi terén is eredményes komponista volt: az El Exilio de Gardel című film zenéjéért 1986-ban César-díjat kapott. Kellemes szórakozást ígér a Volver La Vida együttes március 26-i koncertje. A 90 perces műsorban Piazzolla legnépszerűbb művei mellett teljesen új hangszerelésű darabok is helyet kapnak. Felcsendül majd az Oblivion, Libertango, Fuga y mysterio, Maria de Buenos Aires – Yo soy Maria, Los Pajaros Perdidos, Contrabajando, Balada para un loco, Romance del Diablo, Café 1930. Az ünnepi eseményen fellépő művészek: Bojta Zsuzsanna és Manuel B. Camino (ének), Csáki András (gitár), Miskolczi Anita (cselló), Szatzker Zsanett (harmonika) és Fervágner Csaba (nagybőgő). A rendezvény és a közvetítés helyszíne a budapesti Béla bár lesz. A koncert ingyenesen megtekinthető március 26-án, pénteken 20:00 órától a BÉLA – bár, étterem Facebook-oldalán, bővebb információ a Volver La Vida együttes FB oldalán található. Antonio Banderas tangózás közben (Kép forrása:) Beszéltünk a zenei műfajról, de említsük meg a tangót, mint táncot is!
Sokszor magányosabbak leszünk, befelé fordulunk, életünk automatizmusai, rutin cselekedetei ismétlődnek. Ezek a változások mind-mind remek táptalaját képezték drámai és banális helyzeteknek, miközben színházilag tekintettük ezekre a szituációkra. A társulat produkciójában arra vállalkozott, hogy megpróbálja mozgásba, formákba önteni félelmeinket és örömforrásainkat, hogy tánccá varázsolják vágyaink, hiányérzetünk és mindennapi tevékenységeink felnagyított momentumait. A Duda Éva Társulat a vezető független társulatok közé emelkedett Magyarországon. Munkájuk mozgatórugója sokszínűségük: különböző gondolkodásmódok, mozgásminőségek, társadalmi hátterek, különféle korosztályok széles skálája találkozik egy-egy projekt létrejöttekor. Független művészként hozta létre önálló együttesét - a Duda Éva Társulatot - melyet 2009-ben alapított, és amelynek Lunatika című, bemutatkozó előadásával Lábán Rudolf-díjban részesült. Kísérletező szemléletmódjából fakadóan minden előadása egyedi, egymástól merőben különböző, sajátos világot teremtve az adott műnek.
Sőt, a film csak úgy buzog az ötletektől. A másvilágot működtető, brit komikusokat idéző hivatalnokok, a lelkek utolsó szikráját megtalálni segítő mentorok, vagy éppen a földi testükből rendszeresen kilépni képes, szabad tudatú misztikusok egytől egyik önálló filmet érdemlő figurák. Ugyanakkor a Lelki ismeretek a Pixar első, fekete főhőst mozgató története, zenés film és hamisítatlan New York-mozi is egyben. A pompás arányérzékkel megírt forgatókönyv, a remek ritmus és a magabiztos rendezés kell hozzá, hogy a rengeteg ötlet és ihletforrás ne oltsa ki egymást és ne tegye zagyvasággá a végeredményt. Mégis az a legfontosabb, hogy a Lelki ismeretek vezérfonala kristálytiszta marad. Az alkotók alapvető emberi kételyeket fogalmaznak meg. Nem adnak egyértelmű válaszokat – sosem tudjuk meg például, mi volna Joe valódi hivatása –, de olyan formát választanak az eszmefuttatáshoz, amellyel új nézőpontot és inspirációt kínálnak a közönségnek. Ez felvillanyozó művészi eredmény. Hogy a Lelki ismeretek még emellett ellenállhatatlanul megható is, az meg csak a szokásos Pixar-profizmus.
Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő… 12:55 Jumanji Amerikai kalandfilm (1995) 8 (5) A 12 éves Alan Parrish különös társasjátékra bukkant. Amikor… 15:00 Pókember 2 Amerikai kalandfilm (2004) 7, 4 (5) Két év telt el, amióta a csendes Peter Parker (Tobey Maguire)… 21:00 A tenger szívében Amerikai kalandfilm (2015) 6, 8 (4) A természet visszavág.
Björn mackó kalandjai - Feliratozva is látható!. Garfield - Feliratozva is látható! … 10:30 Anyák gyöngye: Tesó a semmiből Amerikai vígjátéksorozat (2017) (5. évad 6. rész) 8 (3) Christy, az egyedülálló, két gyermeket nevelő anya pincérként… 11:00 Autogram Autósmagazin (2021) (269. rész) 7 (2) Autogram – az RTL Klub autósmagazinja, amely hétről hétre beszámol… 14:05 Magnum: Árnyak a múltból Amerikai akciókrimi-sorozat (2021) (3. évad 15. rész) 7 (1) Egy életérzés.
A CBS All Accesst fogja majd váltani, gyakorlatilag annak a bővített, átnevezett verziója lesz. 2014-ben indul a CBS All Access, ami a CBS csatorna kínálata mellett sportközvetítéseket és egyéb, a csatorna hálozatába tartozó műsort kínált feliratkozóinak. 2019-ben aztán összeolvadt a CBS és a Viacom, ennek következtében pedig prioritássá vált a streaming. Most a ViacomCBS bejelentette, hogy nyugdíjaztatják a CBS All Accesst, helyét viszont átveszi a Paramount Plus, ami elődje kínálata mellett Viacom kötelékébe tartozó csatornák tartalmai is elérhetővé válnak. Ez a Nickelodeont, az MTV-t, a BET-t és a Comedy Centralt jelenti. Emellett pedig várhatóan számtalan filmet is kínál majd a Paramount stúdió katalógusából. Március 4-én váltja majd elődjét, aminek 9 milliós feliratkozóbázisát bővítené. Egyelőre ugyanakkor csak az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában lesz elérhető. Február 24-én lebonyolításra kerül majd online formában a részvényeseknek szánt prezentáció, ahol a 2020-as év pénzügyi eredményei mellett majd az új streamingplatformot is bemutatják.