A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központ Történettudományi Intézete 2018-ban tanulmánykötet jelentetett meg a Magyar Történeti Emlékek sorozatban Istvánffy Miklósról, a 16. századi humanistáról, a Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV c. munka szerzőjéről. Tóth Gergely bevezetője után – előbb Istvánffy személye és származása, majd történetírói tevékenysége, végül pedig egyéb művei és könyvgyűjteménye kerül az egyes tanulmányok középpontjába. A kötet a 2015. december 1-én, Istvánffy Miklós halálának 400. évfordulója alkalmából rendezett konferencia előadásainak írott változatát, továbbá Mikó Árpád művészettörténész és Bagi Zoltán Péter történész tanulmányait tartalmazza. Tóth Gergely bevezetője összefoglalta a historiográfiát, és a kutatás problematikáját, valamint azt is bemutatta, hogy miben hoztak újat az egyes tanulmányok, és a tanulmánykötet egésze. Tóth fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Historia nak nincs modern magyar kiadása, de kritikai jegyzékkel ellátott latin se, ami gátolja az Istvánffy-kutatásokat.
Az egyházmegye hamarosan megnyitja a reneszánsz kori Pécset felidéző kávézóját. Mit lehet tudni az ott bemutatandó anyagról? Jóllehet a legnagyobb pécsi humanista Janus Pannonius, a pécsi reneszánsz mégsem egyszereplős történet. A 16. század első évtizedeiben, elsősorban Szatmári György püspöksége alatt számos kiválóság kötődött a városhoz, költők, prózaírók. A reneszánsz örökség sem csupán szövegekben hagyományozódik. A kiállítás egy olvasható, tapintható, okulásra és szellemi élvezetre csábító környezetben próbálja majd a pécsi reneszánsz, tágabban a reneszánsz Pannónia világát közelebb hozni a vendégekhez. P. E. Jankovits László irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense. Fő kutatási területe a neolatin irodalom, legutóbbi kötete "Nobilis ingenio" – Janus Pannonius költészete címmel jelent meg 2012-ben.
Ezért mindig szem előtt kell tartani az értelmezéskor, hogy egy fordítást elemzünk, és nem eredeti szöveget. A magyar irodalomban ez gyakorlatilag csak Janus Pannonius versei kapcsán jelent gondot. Emellett a korszak is, amelyben a fordító élt, rányomja bélyegét a szövegre. Gondoljunk csak bele, hogy ezt a 15. századi verset a 20. század modern, általunk is beszélt magyar nyelvén olvassuk! Így aztán nem a reneszánsz kor hangulatát árasztja, sőt, anakronisztikusan modernül hat. A 16. századi Balassi Bálint nyelvezetéhez közelebb kéne állnia, mint a 20. századéhoz. Így azonban Balassi, aki később élt, mint Janus Pannonius (de mivel magyarul írt, nem kellett lefordítani), nyelvezete alapján sokkal korábbinak hat Janusnál. A fordítás ténye szüli ezt a feloldhatatlan ellentmondást, de mivel már régóta nem világnyelv a latin, és mi már nem értjük az eredeti szöveget, kénytelenek vagyunk fordítást használni. Ez van. Úgy találtam, hogy a Búcsú Váradtól című verset leggyakrabban Áprily Lajos fordításában közlik, amely 1953-ban keletkezett és az egyik legjobb fordításnak tartják az irodalomtörténészek.