Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese tegnap a Vízió című tévés budapesti szakmai konferencián bejelentette, hogy jövőre új évaddal tér vissza a valóságshow-juk, a ValóVilág. A műsor legutóbb 2016 második felében, augusztustól decemberig volt látható az RTLII műsorán Nádai Anikó és Istenes Bence vezetésével. A 2018-ban érkező szezon sorban a 9. évada lesz a ValóVilágnak – írja a Sorozatwiki. Megújul az RTL Klub Ezt Vidus Gabriella vezérigazgató a tévétársaság 20. születésnapja alkalmából megrendezett nagyszabású ünnepségen jelentette be. Azt, hogy a kereskedelmi tévénél tervezik, hogy folytatják a valóságshow-t, illetve érkezhet a VV9, régóta sejteni lehetett. Szóba is került ez exkluzív interjúnkban Vidus Gabriellával, az RTL Magyarország vezérigazgatójával, aki arra, hogy úgy hallani, még idén képernyőre kerül a ValóVilág következő szériája, azt válaszolta a nyáron: Pontos dátumot még nem tudok mondani, de a terveink között szerepel. A blog egyébként arról is beszámolt, hogy idén október 30-án indul az Oltári csajok című saját gyártású naponta jelentkező telenovella az RTLII csatornán.
A produkciót a közel húsz éves televíziós műsorgyártási tapasztalattal rendelkező IKO Műsorgyártó Magyarország készítette. A Ninja Warrior Hungary-n kétszáz stábtag dolgozott, köztük a három műsorvezető: Mádai Vivien, Majoros Péter "Majka" és Till Attila. Összesen 20 kamera rögzítette az eseményeket és 1500 lámpa világította be a műsor grandiózus díszletét, ahol 50 kilométer kábel futott.